Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Simándy Pál: A nyugalmazott titán
A NYUGALMAZOTT TITÁN — Találkozás Szabó Dezsővel — A Bartha Miklós Társaság egy régebbi kötelezettségének tett eleget, mikor Szabó Dezső regénytöredékét, a „Megered az esőt“ a karácsonyi könyvpiacon kihozta. A regény, amelyen valóban erősen érezzük, hogy csak töredék, hogy — mint az iró mondja — egy 14 kötetre tervezett regényciklusnak egyetlen kötetnyi kis darabja,az 1918. év őszi forradalmának világába vezeti vissza az olvasót. A stiluskészségnek ugyanaz az ereje és szineskáprázata, amellyel az Elsodort faluban bűvölt el bennünket a szerző; az emberábrázolásnak is ugyanaz a módja, ami többi regényeit jellemzi; de főleg a fajta izzó szeretete és féltése: adják a mű Szabó Dezső-bélyegeit. A könyvet a szerző még a huszas évek elején irta s ez mindenképen rányomja a pecsétet az iró alkotására. Mielőtt most, műve megjelenése alkalmából, felkerestem volna, 1919 őszén láttam utoljára. Akkor volt ereje teljében, legjobb formájában és népszerűsége tetőfokán. Épen Adyról tartott előadást. Bikanyak, oroszlánsörény és tigrisfogak: igy lakmáozott ott előttünk ellenfeleinek szellemi hulláin. Ez az éhes, vérszomjas és lakmározó fenevad imponáló természeti tünemény és izgalmas cirkuszi látvány volt a termet szorongásig megtöltő fiatal hallgatóságnak. Mozdulatai alatt ropogott az emelvény és az asztal, melynek széleit időnkint szenvedéllyel markolgatta, vagy tolta el magától görcsös ujjaival. Szellemes fordulatokkal teli, szuggesztiv előadásának a frenetikus hatása alatt álltunk mindannyian. Több, mint egy évtized telt el azóta. És most újra találkoztam vele, Ott ült szokott helyén, a Filadelfia-kávéház egyik ablakában, keresztbe font karokkal, az ucca felé fordított arccal mordul és merően néz, néz kifelé. A ketrec ez, ahová az élet lökte az elvénhedt oroszlánt. Alig ismerek rá. Egy 53 éves öreg ur pocakosán, vékony lábszárakkal, őszbehajló fürtökkel méláz a múlton. Ahogy fogatlanul megszólal, szinte pöszén ejti a szavakat. Az isteneket elfogadjuk öregen, bölcsen és fehérszakállal, de a titánokat nem. A titánok izmos, sudár és lázadó legények s ha már nem lehetnek ilyenek, belepusztulnak ebbe a lehetetlenségbe, de nyugalomba ? — nem, nem vonulnak. Azt az időt, ami alatt nem láttam őt, Szlovenszkó kisebbségi magyarsága között töltöttem el. Ott éltem át, hogyan ébred rá a szlovenszkói ifjúság a maga saját uj korszerű magyar hivatásának tudatára. És ebben a ráébredésben Szabó Dezsőnek oroszlánrésze volt. Ott voltam tanúja az ifjúság rajongó szeretetének, amellyel ezt a rendkívüli szellemet körüláldozta. Ott szedtük magunkba
