Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Zapf László: Irodalmi arcképek (Győry Dezső)

Zapf László:

Irodalmi arcképek

Verlaine és Rimbaud önmaguk is emberroncsok voltak. Győry Dezső roppant élethittel hányódik a társadalom roncsai között. A polgári materializmus destruktivizmusában a tiszta lelkiséget keresi, mely az ember jobbik fele. Úgyhogy szerelmi költészete a legszebb vádirat a polgári materializmus ellen. És legújabb verskötetében, a Hol a költőben van néhány olyan tiszta, élethívő szerelmi verse, amilyet az újabb magyar lírában keveset írtak. (Sziszifuszi ének, Elültetlek a szivemben, Fölfedezés, Forró litánia stb.)

Győry Dezső erős magyarsága és élethivő tisztasága szükségszerűen szembekerült azzal a fiatalsággal, mely a kozmopolitizmusba és materializmusba jutott. De újarcúsága még élesebben összeütközött az apákkal. így az ifjúság és a régi generáció közé esve elhallgatott. A szertelenség túl ment rajta, amaradiság nem tudott eljutni hozzá. 1927-ben adta ki utolsó verskötetét. A kisebbségi magyar irodalom eseménye volt, mikor végre 1932. elején megjelent legújabb verskötete „Hol a költő ?“ címen. Már szerelmi lírájának tárgyalásánál láttuk, milyen sok új felbuzogás van e kötétben. Ha van is benne megtörés, az nem szubjektív menekülés és öncsigázás, ami különben a válságba jutott intellektus gyakori veszedelme. Ami letörés van benne, az nem a saját személyi ügye, hanem az emberei kollektivum, konkrétebben : a szlovenszkói magyar társadalomnak a zökkenője. HB.-ceruzaheggyel, Vidéki nyár, Kenderáztatő, Két tűz között, Hol a költő ? c. versek a kisebbségi magyarságban csalódott Győry Dezsőt mutatják. A szlovenszkói magyar élet fojtottsága megölte nagyratörő optimizmusát, hitét a kisebbségi magyarság szociális elhivatottságában. Mert ez a magyarság korszerűtlen, visszafelé sülő fegyverekkel hadonászik. És azért:

„A költő sír, sír egész éjszakán át, a mocsárban nincs igaz terebély s ronda iszapban nem robban a gránát.“ (Hol a költő?)

De a költő mégis él! Mert nem aggatja tele magát gyászlobogócégérekkel és nem tetszeleg a saját mártirsorsában. Pedig talán lehetne rá oka is. De tudja, hogy a kivezető út ismét csak a reális tett lehet. Nem hiába választotta verskötete mottójául; „ .., aki csak szenved, az a halálfia.“ A mély törés dacára egyetlen olyan vers van az egész kötetben, mely abszolút embercsömört, azaz egyéni dekadenciát jelent. „Dúdoló a kapufánál“. Mig a fentebb jelzett verscsoport egy nemzettest belső meghasonlottságának törése. (Nyomorgó nyugdíjasok ágyánál, stb.)

Győry Dezső költészetében két különös új értéket jelent a „Hol a költő ?“ Az egyik a dinamikus életbuzogás és tavaszimádat, mely a problémás Győrynél szokatlan vitalitással tör elő. (Ibolya pálmák alatt, Levelezőlap a Karsztról stb.) A másik pedig az, hogy a magyar szertelenség újjáértékelt, önfegyelmezett munkás lehetőségét először ebben a kötetben találja meg. (Örök magyar arc, Fiatal fiatalok.) Egy alkotó munkásság jövőjébe mutatnak azok a versei, melyekben újból megtalálja emberi létjogosultságának a biztosítékait. Messze az elfásultságtól büszke arra, hogy a költőnek még akkor is megvan a maga létjogosultsága, ha programját be nem is válthatja, ha eszméinek győzelménél már rokkanva félre is állna. (Költő beszél.)