Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Nyírő József: Szeretlek feleség, kicsi menyországom
Nyíró József: Szeretlek feleség az ő szíve nem hasadhat ki, pedig híven imádta már asszonyát. Úgy érezte, hogy minden széptevése álnok, szerelmes igéinek útjába áll az a másik asszony és nincsen senki, ki levegye az igézetet róla. Még több jót tett A szegényeknek házat épített, kis telkeket hasogatott ki a falu szélén, s csakhamar egész utcasor sütkérezett az út szélén, s hálás emberek csókolták áldva lába nyomát. Végre úgy érezte, hogy meg van váltva. Már nem bántotta a lelkiismeret és egy forró szép estén kitört belőle a vágyott vallomás : — Szeretlek feleség, kicsi meny országom ... Azon az éjjel pedig leégtek az új házak. Kárhozatra változott a világ Sibón. A udvaron vad mének harapták egymást, nyaktörő lovaglások következtek. Minden vadászatról haza hoztak egy-egy félhótt vendéget, megtöretett hajdút. A vakmerő kocsizások után hideg vízzel kellett öntözni a megdühödött paripákat, bogy a lovászokat fel ne falják. A vendégek egymás szájából lőtték ki a pipát, vagy részeg fővel fáklyafény mellett éles karddal vívtak, hogy csak úgy csurgott a vér. Aki betette lábát a sibói határba, többé nem volt biztonságban. Az ifjú hitves párnákba dugott fővel sírt, remegett, borzadott, de mutatni nem merte. Százszor esett bűnbánóan lábaihoz Wesselényi, ígért jobbulást, de valahányszor a leégett házak üszkére né-* zett, újból elborult a lelke, gyötörte, kínozta magát. Komédiaházat építtetett a vadaskertben, összetoborzott néhány koplaló komédiást. Aki valamire való úr volt három vármegyében, el nem maradhatott. A vadaskert melletti úton, réten állott a sok szekér, égtek a nagy tüzek, cigányüstökben párolgott a tokány, a szén felett forgatták az ökröt. A színpadon a jeles Jancsó, Ernyei, Sáska s Kócsiné ágáltak, mikor a darab vadászjeleneténél igazi vaddisznó robog a deszkára. Még forrók a fülei a kemény szorítástól, melyeknél fogva nyolc kemény hajdú a jelenetéig fogta. Kócsiné sikolt, a komédiások bénultan merednek rá, mikor lövés dördül s a tajtékos kan véresen a súgó orra elé karikázik. Az ájult fehérnépeket felmosdatják, a^szép magyar szó mindent elfeledtet, hegedűszó zendül, édes nóta támad, az emberek megrendülve kísérik az akciót, a rongyos < komédiás lelkesülten tovább szaval. Kihull a könny, a vendégek elbűvölve hallgatnak, a hegyek rendületlen figyelnek, az erdők susogva súgják a szerepet a színészeknek s a borzalmas deszkákról új világ fényes lelke száll, száll, szakadatlan, míg eljön az este s vége a komédiának ... így mulatnak Sibón. A gazda a leghangosabb, pedig bort se iszik, mióta megfogadta, de mikor senki sem látja, kiorozkodik a házból s oda lopózik az égett faluvéghez. Csak itt ered meg szívében a panasz. — Meddig vádoltok ? ...
