Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Szentimrei Jenő: Erdély magyar irodalma tizenhárom év alatt

Erdély magyar irodalma tizenhárom év alatt

Alkalmazkodni: ez a megmaradás, a továbbadás, az örökélet A természet a mimikriző állatokkal bölcs példát ad erre. A történelem okosan, idejében és kellő mértékkel alkalmazkodni tudó politikusokban, diplomatákban, hadvezérekben állít ezernyi példát elénk. A közmorál szempontjából szoktak ugyan gyakorta ellenvetéseket tenni, de ez is csak az alkalmazkodás mikéntjére és arra vonatkozhatik, hogy ki mihez alkalmazkodik tulajdonképpen? A Természethez alkalmazkodni, eső elől eresz alá húzódni, hő nyárban könnyű ruhát viselni, hideg ellen tűzzel védekezni: ez csak nem elitélendő alkalmazkodás. Ez a józanész követelménye.

Anno 1918-ban ilyen természetes egyszerűséggel állott elibénk az idők követelése. Elszakítottak Magyarországtól. Könyvesboltjainkból félév alatt az utolsó magyarnyelvű nyomtatványt is kivásárolták. Lezárt határokon át magyar könyv, magyar folyóirat, magyar újság nem jöhetett be. Kellett valami szellemi táplálék a maga nyelvén annak a közel kétmillió magyarnak, mely a határokon innenre került. Azelőtt párszáz példányos, csak Kolozsvár számára készült napilapok harminc-negyvenezer példányban kezdtek fogyni. Volt idő, mikor Debrecenig bejártak ezek a lapok és ott is mohó érdeklődéssel találkoztak. Oláh Gábornak Debrecenből nem volt hirtelenében más megnyilatkozási fóruma, mint a Nagyváradon megjelentetett vékonypénzü Magyar Szó. Bartalis János, a Nyugat felfedezettje, kolozsvári napilapokban volt kénytelen elhelyezni nem napilapba való különös verseit. Berde Máriának megszakadtak a kapcsolatai további kiadójával az Athenaeummal, Marosvásárhelyen keresett tehát pódiumot magának a Zord Idő nevű folyóiratban. Ravasz László a csomagoló papirosra nyomott, visszatetsző külsejű kolozsvári Erdélyi Szemle hasábjaira szorult, amelyet egy Reményik Sándor nevű költő szerkesztett, akinek korábban Kis József lapjában, A Hétben lehetett a nevével találkozni. Az ember egyszerre azon vette észre magát, hogy irók nőttek ki a földből — sok gaz és burján közül — akikre érdemes figyelni, akiknek van mondanivalójuk és el is tudják mondani élvezhető formában.

*

Tíz esztendőnél alig választott el több attól a nagy szellemi foradalomtól, mely az Ady-generációt az élre lökte. Diákszemeink előtt zajlott le a folyamata egy uj irónemzedék „megcsinálásának“. Mert költőnek nem elég ma már születni. Sokan születnek manap némi verselési készséggel, de ennyi még nem elég az üdvösséghez. Meg kell csinálni a költőt, aki arra méltó. Fel kell tartani, ahogyan