Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1932-04-01 / 2. szám - Zerdahelyi József: A farkaskölyök
Zerdahelyi József: A farkaskölyök a százéves zöld posztós asztalra és letelepedett vele két óriási fakó tintafolt közé. Benke odaállott a fiú elé. Nem sokkal volt magasabb nála, de nem is nyújtózott. Nem szeretett magasból beszélni. A szemébe nézett: — Mit akarsz tenni, fiam, ha nem tanulsz ?.. választottál már pályát ? Gábor nem birta a tekintetét. Kicsit lehajlott a feje. Összeszaladt a válla. A cipője orrával volt dolga a szemének. Egy szót nem szólt. — Látod... szavad sincs. Pedig van eszed, akár a beretva. Mire való ez ?.. ilyet mondani... nekem. Nem tanulsz. így fájditod a szivemet. — Szinte megremegett a hangja. — Pedig én szeretlek... minden diákomat... nem méltó ez hozzád. Toronyay Gábor nagy ember lehetne. Pedig jó gyerek volnál... csak... Ígérd meg nekem, hogy tanulni fogsz! Gábornak lógott a feje. Csak a sörtés fejebubja mutatta magát az igazgatónak. Rettenetesen szégyelte, hogy két soká gyűlött könnycsepp perdült ki a szeméből és loccsant szét a deszkapadlón. Benkének fényesre nyílott a szeme. Belenyúlt a sörtébe. Cirógató kézzel: — Jól van, fiam... eregy! — Mi történt... megrakott ? — kiabálták feléje a fiuk. — Nem. — Becsuknak? — Nem. Erre már izgalom támadt. Közrekapták össze-vissza beszéddel. Toronyay rá vert a padjára: — Mi közötök hozzá! — több szavát venni nem lehetett. A levegőt nézte. Szorítás volt a torkában. Sirhatnék szorította. Indulatok marták a szivét. Fájón. Véresre. Vad küzdelmében az eget szakítja be az ökle. A szakadáson vakító fény szökik ki és vörösre festi a szeme fehérjét. Haza is elvitte a gondját. A tanyai udvarházban nem találta helyét. Ebéd után kihúzódott a kertbe. Ott a fehér testű nyírfák alatt, ahogy megroppant a fagyos hó a lépése nyomán, eszébe jutott Kakas. A csata Kakassal. Kiegyenesedett. Domborura szívta a mellét. Az volt valami ! Csak az a fene csengő. Ha meg nem szólal, kinyomta volna a szuszt az otromba diákból örökre. Az lett volna csak nagy dolog! Mit kérdezik tőle, hogy mit tanult! Minek az ? minek az neki ?... Az iskola és fiuk és padok és rongyos buta, könyvek. Csak beleütköznek. Bele. Az ő akaratába! Nem tűri! És a tanárok. Elmondják minden évben ugyanazt. Órába szedik a napot. A gyönyörű szép napot. írják a szekundát, meg jelest, csak úgy világba. Tömnék a
