Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Zerdahelyi József: A farkaskölyök

Zerdahelyi József: A farkaskölyök

A vad mulatás legtetejébe belesivitott a pedellus csengője. Szétugranak.

A második polgáriban magyar óra kezdődött. Benke Sándor tartotta. Az aranyszáju. Olyan szépen beszélt. Prédikált is néha a luteránus templomban. Pap is volt. Felszentelt. Különben ő az igazgató is. Jó ember. Szeme a diákon mindenütt. Nemcsak az iskolában. Szereti a fiukat, azok meg ezt ritkán adják vissza. Sok baja van a szivével. Most is. Bőgős, a számtantanár jó ideje rágta a fülét:

— Azt

a Toronyayt egyszer jól meg kell fenyiteni. A nyakunkra nő. Pedig Benke nem szerette a nádpálcát. Ismerte ő a gyereket. Meg kell szégyeniteni a rátartiságán keresztül. A szivével is lehet beszélni. Van neki. Bottal csak keményebbre verődik a dereka. Gondolkozott. Soká tartott, mig az osztálykönyvet irta. Aztán is soká tapogatta a beirást a rongyoska itatóssal. Felvette a fejét:

— Toronyay

Gábor!

A fiú összekapta megszakadozott ruháját a mellén és felállott.

— Mondd

el, fiam, szépen sorjában, mit tanultál a mai órára?

— A

mai órára nem tanultam.

— Nem

?.. Aztán miért ?

— Mert

nem akarok tanulni, tanár ur!

— Úgy,

akkor hát ülj le. Óra után velem jössz a tanári szobába. A fiuknak imponált Gábor keménysége, bátorsága. A félénkebbje csak az árnyékból mert odapillantani a hátsó pad felé.

Benke nem kérdezett többet. Belekezdett a magyarázatba. A tanítás emberi szenvedélyét óriásra növelte benne a gyerek nyilazó beszédje. Odaadta magát egészen. Es a belső égés úgy ömlött ki a száján, mint fantasztikus magyar álom. Szikrázott, csillogott, simogatott és belefolyt a leikébe, a szivébe a harmincegynéhány embervadócnak. Szorongtak a szűk, ócska fapadokban és most úgy érezték, mintha régi magyar mondák mesevilágában szállanának a felhőkkel. Nagy kerek szemek meredtek a padokból a tanárra. Egy mozdulás nem volt a teremben.

Gábort is vitte magával. És mikor a legtetején volt a hevület, belesivitott a pedellus csengője. Az óra vége.

Már messziről kongott Benke lába alatt a folyosó kőpadlója, a másodikban még mindig csend volt. Sóhaj os csend.

Toronyay ugrott fel elsőnek és rohant a professzor nyomán. Belépett.

A tanárok mind ott voltak. Bogos fenekedve nézett a sihederre. A kis tanár sodoritott > a nagy bajuszán és rágyújtott a szivarja csutakjára. A német professzor nagy nyaláb dolgozat-füzetet tett