Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Zerdahelyi József: A farkaskölyök

A FARKASKÖLYÖK

— Toronyay Gábor sodródása — (1.)

Tizpercben történt.

Téli verőfény csillogott az iskola udvarán. A friss hókristályokról odaverődött a diákok szemébe. Csikótüzzel dolgozott az egész csapat. Hóember készült. Nagy. Fantasztikus. Száznegyven gyerek álmodta ilyenre. Most a dereka nőtt. Két kisebb diák a tetején egyengette és taposta a havat. A többi hordta, hányta rájuk. Az orruk is elveszett néha a feltolakodó hóban. Mint a kazalon, cséplésben, ha nagyon jön a szalma. Két lapát is hányta. Más minden puszta kézzel ment. Kamasz hencegéssel.

Toronyay Gábor a tornácon állott. Két gótikusán Ívelő oszlop között. Onnan ügyelt a munkára. Feszes, peckes gyerek. Jókora. Másodikos. De a tekintélye, akár a gömöri városbiróé. A szeme élénken és türelmetlenül járt körül.

— Te,

mafla! ne okoskodj. Csak annyit csinálj, amennyit mondok. A közepét taposd! Szamár! — igy dirigál.

Egy öreg diák állott a hókazal előtt. Nézte. A keze a nadrágja zsebében. Tövig. Az egész mozdulás csak annyi rajta, hogy néha felmászik a jobb keze az orra alá. Feketén ütköző bajuszához. Nagy fiú. Kétakkora, mint a többi. Szinte alatta szaladgáltak a kis hangyadiákok. Kakasnak csúfolták az orráról. Gábor nem állhatta szó nélkül.

— Talán

a kezedbe adjam a lapátot, hogy olyan nagy bambára nőttél ? Mi ?

Kakas jámbor ember. De most meleg szalad a fejébe. Sebes beszédével rászól Gáborra. Mély zöngésü férfihangja van :

— Fogd

be a pofád, mert nyakon törüllek. Taknyos!

Toronyaynak megszólalt a vére. A Toronyayak és a Kerepessyek vére. Vad iramú vér. Különösen igy keverve. Odaugrott és jókora tenyerével hatalmasan képen vágta a nagy fiút. Kakas elkapta a jobb karjával Gábor fejét. A melléhez szorította és úgy bubozta a szabadon maradt öklével. Nagy sivalkodással állottak körülöttük a fiuk.

— Ne

hagyd magad, Toronyay — ordította egyszerre tíz is. Gábornak a keze lába szabadon van. Dolgozik vele. Ha Kakas kinyúlik, csak kalimpál a levegőben. Nevetnek rajta. Egyszer gáncsot vet az öreg diák hosszú lábának. Ettől kezdve a földön hemperegnek egymásba ragadva. Marják egymást. Lihegnek. Óriási mulatság ! Ordítoznak a fiuk össze vissza. Egyszer kiadja valaki a jelszót:

— Kicsi

a rakás!

Sziuindián üvöltés a visszhangja. Szempillantás alatt kész az eleven, siró, jajgató, kusza szénaboglya.