Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Lányi Menyhért: Tóni drámája

Lányi Menyhért: Tóni drámája

— Ez a nyálas ? — gondolta. — Ez bizony kétezer lámpaüveget se csomagolna be napjában, nem mint ő ... És a mancsa, ni, mintha bükkfából volna ... Ez ugyan, ha megmarkolja a finom fajencet, hát csak darabokban jön ki belőle... De óvatosan féket tett a gyülölségére és ravaszkodva, csak úgy imitt-amott kérdezgetett :

— Aztán melyik naccsága ?

A fiú hányivetiségében volt valami ingerlőén biztos, valami előre érzett győzelmi tudattal telitett harciasság :

— Hát a Grünfeld naccsága.

— Osztán minek ?

— Tudja a jó Ég.

Tóni nem tudta, hogy vigyorog-é kamasz képével, vagy a bajusza állása mutatja úgy, mintha mindig vigyorogna.

Reszkető kézzel nyitotta ki a raktár vaspántos pléh ajtaját és a kamasz utánamerészkedett. Be se várta a megtiszteltetést, leült az egyik láda sarkára. Tónit ingerelte ez a parasztság.

— Tán most jött faluról ... No, ez is jó lesz nekik ... Ha a kisasszonyok az irodából leküldik pohár vizért, mind az öt ujját bentfelejti majd a pohárban. Úgy érezte, valamivel bántani, nyugtalanítani, kedvetleniteni kellene.

— Ne ülj arra a ládára, te ... Eltörhetne benne az üveg — riaszgatta, pedig hát üres volt a láda.

A kamasz illedelmesen felállt és elsunyitott a sarok felé. Nem is nézett vissza a ládára, csak elől bambán összefűzte a két kezét. Látszott rajta, hogy vár.

— Nem üveges .. . nem ért hozzá — forgatta fejében ravaszul Tóni, amig a sepréshez gyürkőzött... Máskép tudná, hogy ha a láda sarkából messzire kiágaskodik a szalma, akkor megbontották és üres.

Talán mégse az lesz ... Az uj ... A helyére pályázó ... és ez kissé megnyugtatta.

3.

De mégis „az“ volt. Kilencfelé megjött a naccsága és behívta az üvegkalickába. Ó, ha a szegény ember bánni tudna a cifra szavakkal és megmondhatná naccságának, vagy más szegény léleknek, mit érez ebben a pillanatban, amit reszketve, reménységekbe bújó kis bizakodás szépitgetésével, de mégis vár ... Mint a bekövetkező végzetet, mint valami előre megirt sorsot, amiben a szavak színüket, fényüket vesztik, hiszen már hangtalan szóval rég leperegtek elképzelésében, ugyanúgy, ahogy most a naccsága mondani fogja ...

— Itt van a két heti bére Lugosi ... Ma lejárt a felmondás ... Már fel is fogadtam másikat... Ott van ni...