Magyar Irás, 1932 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1932-04-01 / 2. szám - Lányi Menyhért: Tóni drámája

Lányi Menyhért: Tóni drámája

És már kiált is ... bizonytalankodva, de uriasan : — Hé.

A kamasz mintha csak erre várt volna, máris ugrik undorító készséggel.

— Hogy hívják magát? — kérdi a naccsága emelt hangon, ahogy már ilyen emberekkel beszélni szokás.

— Szekerész — mondja az bambán.

— Nem az . .. a másik nevét.

— Hát Pistának — és vigyorog.

— Nohát István (Még nem Pista... csak két-három hét múlva lesz az, ha belemelegszik — gondolja Tóni, aki két-három hétig szintén Antal volt) .. . ezután maga lesz nálunk a raktárnok.

— Igenis, naccsága.

— A dolgát már tudja, hiszen Karcag ur megmagyarázta. — Azzal nem szóval, de hátatforditással magyarázta, hogy ezzel le is telt a beszélnivalója velük.

Az István mindjárt ki is perdül és Tóni, ahogy homályosodó szemmel utánanézett, már látta, hogy elkapja a seprőnyelet, ott ahol ő az imént eleresztette és nagy nekikezdéssel a seprésnek lát.

— Ez is olyan port ver majd fel, hogy ujjnyira belepi fent az uborkásüvegeket — gondolja Tóni és pillanatra megfeledkezve a helyzetről, kimenne, hogy útbaigazítsa. De azután látja maga előtt az egyszerű asztalra feszitett fehér csomagolópapíron a tiz és huszkoronásokat ... A ő utolsó fizetését itten . .. Bizonytalankodva, engedelmeskedni nem akaró ujjakkal szedegeti, nem bánná, ha öröklétig is eltartana ... csak innen most ne kellene kimenni.

A naccsága pedig visszafordul és nézi őt. Talán vár valamit. Pár otromba szót, ami az ilyen nyeszledt fejből kitelik ...

Dehát hol is az előrekészitett sok szép szó ... az álmatlan éjszakákon bemagolt szónoklat, hogy „Naccsága az Isten szerelmére, ha jó voltam tizeukétesztendeig... miért nem vagyok jó mostan? Meg tessék már irgalommal lenni, ha nem hozzám, hát a három pulyámhoz“. Aztán „Miért is tetszett ezt tenni velem, hiszen semmi hibám se akadt, csak épp, hogy megöregedtem egy kicsit“. És azután „Ha Istent ismer, ne küldjön el... meghálálom . . . talán olcsóbban is szolgálnék ... bárha minden garasnak megvan a helye ... A törést is ... ha megtörténik néha napján ... levonhatnák ... Dehát ezt, hogy igy . .. egyszerűen elküldeni... az nem lehet... az lehetetlenség“.

De csak áll, erőtlen kezekkel viaskodva az utolsó tiz koronással, amely mintha ráragadt volna a kifeszitett csomagoló papirosra, részegen tétovázó keze nem tudja felmarkolni. És érzi, hogy a naccsága nagy dióbarna szemeivel nézi őt és vár, azután amikor torkát egyetlen okos szó se nyitja meg, hallja a naccsága jóságos szavait, ami ezúttal nem a parancs kemény hangján szűrődik feléje, hanem mintha valami részvét is ülne benne:

— Sajnos, igy kellett történni, Lugosi... Nem volt más meg