Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) ben szivünk együtt dobban. Ennek tudata volt az az indok, mely a munka elvállalására külön is lelkesített. Mikor ez érzésektől áthatva először van szerencsém az önök körében élőszóval nyilatkozni, politikai küzdelmeink útjain egy új csapásra akarok rámutatni. Panasz helyett — tiltakozás. Szemünkre vetik ugyanis lépten nyomon, hogy csak panaszkodni tudunk. Jajgatni, hogy tönkremegyünk, hogy sok az adó, hogy elviszik a földünket, megölik a kultúránkat stb., stb. No hát ezentúl ne panasz formájában szóljunk minderről! Bizonyítsuk be, hogy amit mondunk, az nem az elszegényedett ember siránkozása hajdani szebb napok letűnte miatt, — hanem tiltakozás egy olyan állapot reánk eröszakolása ellen, mely a pillanatnyi helyzetben ugyan lehető, de amelynek létjogosultsága azokban a jogforrásokban sincsen meg, amelyekből származtatják. Mai állami életünk jogforrásai: a békeszerződések Ami azoknak betűjéből és szelleméből folyik, az a mi legminimálisabb jogunk. Legalább ezen kereteken belül kell népünk szabadságát elismertetnünk és ez úton kisebbségi jogainkat érvényesítenünk. Ebben a békeszerződéseket diktált nagyhatalmaknak erkölcsi kötelességük mellénk állani. Ott van a békediktáló hatalmak között Anglia is, amelynek közéletét a demokráciának valódi szelleme hatja át. Ott is vannak óriási társadalmi és gazdasági ellentétek, melyek összeütközésekre vezettek a múltban és a jelenben is. Ámde a konzervatívok támogatták Mac Donaldot, amikor Európa békéjének megmentésére törekedett és a napjainkban még teljesen be sem fejeződött nagy sztrájk idején is a munkástömegek a polgári pártok tömörülését éppen oly jogos önvédelmi harcnak tekintik, mint a magukét. A pártok ellenfelekként és nem ellenségként állanak egymással szemben. 43