Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

II. rész. Törvényjavaslatok, interpellációk, hírlapi cikkek, várospolitika

„A mérleg." (Az ellenzéki politika activuma) A csehszlovák köztársaság magát elnyomottnak érző és valló kisebbségeinek: a magyarságnak, a szlovákságnak és a németségnek egy része úgy a gazdasági, mint a szellemi téren való értékei szaporúlását — a letűnt év folyamán — a kor­mánytámogatással vélte elérhetni. — Hitte és remélte, hogy ez úton fajának legalább mindennapi életét tűrhetőbbé teszi. Kétségbe nem vont jóhiszemű és legjobb szándékuk el­lenére, kormánytámogatásukkal a centralizmus célkitűzésein változtatni azonban nem tudnak és a minden erővel és esz­közzel való beolvasztási munka folyik tovább. A december hó folyamán elhangzott költségvetési vitában úgy a szlovákok, mint a németek, szemrehányó beszédek kapcsán, a hamvadó reménység utolsó parázsának élesztgeté­seként úgy adták szavazatukat e törvényjavaslatra, hogy han­goztatták, miszerint elvárják és remélik, hogy loyalitásukért, a reánk virradó jubiláris esztendőben, a kormányzat mégis csak ad majd valamit, nemcsak egyeseknek imitt-amott, de nemzetiségeik egyeteme javára. A német kormánytámogató politikusoknak ezt az önámí­tását a szudeta németség zöme azonban nem osztja, mert közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtti kiáltványában a né­metség egységes összefogásának, a pártállásra való tekintet nétküli egységes föllépésének szükségét hangsúlyozza és a németséget ily irányú tevékenységre hívja fel. A szlovák nép panaszai pedig hangosabbak, mint bár­mikor.' Ennyi eredménytelenség mellett, a kormánytámogató nem­zetiségi politikával szemben határozottan aktívum az Országos Keresztényszocialista-Párt magatartásának k övetkezetessége, amellyel a sikertelen alkú helyett a békeszerződési kisebbségi jogoknak százszázalékos és nem látszatra, de valófában való teljesítését kívánta és kívánja; az itt élő magyarság szempont­jából javunkra is eső aktívum továbbá az, hogy a csalódott­ságban a többi kormány támogató nemzetiségi párttal teljes mértékben részes Magyar Nemzeti Párt kényszerítve érezte magát e reménytelen kísérlet abbahagyására és a pártunkkal karöltve folytatandó ellenzéki küzdelemre. Hisszük, hogy ez a tény az elnyomott magyarság és ős­349

Next

/
Thumbnails
Contents