Grosschmid Géza: Kisebbségi sors (Košice. Grosschmid Géza, 1930)

I. rész. Politikai beszédek

A második nemzetgyűlés időszaka (1925 okt. —1929 okt.) tetője, — hanem a hatalom birtoklásából kizárt »kisebbségek« keserűségének még fokozója. Hogy ezek nem üres, ellenzéki, félrevezető és az ellenzéki politikusokra szórt rágalmak szerint csak az elégedetlenséget növelni akaró szólamok, szomorú bizonyság rá Szlovenszkó iparának, kereskedelmének, egész gazdasági életének közismert válsága, — a régi, őslakos, középosztály teljes elszegényedése, — a magyar intelligencia ifjúságának annyira reménytelen, kilátástalan jövője! E feltörő panaszok orvoslására vonatkozó törvényszakaszt aligha fog az objektív kutató, immár hatalmas kötetekre duzzadt, törvénytárunkban találni. Azonban tilos" a panasz is! A magyarság nem orvosolt sérelmei. Népgyűlésről-népgyűlésre felhangzik, — éppen napjainkban — hogy sok az is, amit a nemzetiségeknek, elsősorban a magyaroknak egyáltalán adtak. Mit adtak? Amit — a felületes szemlélő szempontjából — a békeszerződések betartásának látszata megkívánt! Lényegben azonban csúszunk erről az alapról is mindig lejebb és lejebb! Élesen megvilágítja és igazolja ezt az az óriási horderejű tény, hogy bár a magyarlakta vidékeken az igazságszolgáltatás terén a nyelvhasználat joga a békekötések idejében talált állapotoknak még úgy, ahogy megfelelt és a saintgermaini békeszerződés betűje és szelleme szerint ez csak az érdekelt kisebbségek javára lett volna változtatható, — a bírósági kerületek új beosztásával a kisebbségek számarányát a legtöbb ily helyen a 200/0 alá nyomták és ezzel ezen vidékeken, e téren is, a nyelvhasználat joga egyszerűen és azonosan megszűnt. Lehetne ezt folytatni számtalan más példával is még és pedig — ha valaki tagadásba venné, — akár az élet minden viszonylatán keresztül^ is. A válasz mégis minderre, többnyire az a demagóg kiszólás hogy a magyarok alatt a nemzetiségeknek ennyi joguk sem volt I ( ?)