Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)

Kassa Története - Kassa az Anjou királyok alatt

Hasonlóképpen bírónak is azt választhatják meg, akit akarnak s aki köteles a polgárok minden világi ügyében ítélkezni. Ha valakinek a bíró igazságot nem szolgáltatna, a bíró maga köteles a király előtt megjelenni. A nádor nem szállhat meg náluk önkényüleg s nem bíráskodhat felettük. Aki a városban lakik, köteles megfelelő közszolgálatot is teljesíteni. Nincs joga a városi magisztrátusnak bárkit is párbajra ítélni, hanem a vétség minősége szerint marasztaltassék el a bűnös s megfelelő módon védelmezze s mentse ki magát. (Tilos a perdöntő párbaj.) Kassai polgár ügyében csak hasonló szabad ember tanuskodhatik. A kereskedők árukkal megrakott szekereinek náluk meg kell állapodniok s minden nap vásárt tarthatnak. (Árumegállítási jog.) Ha valaki valamely gonosztett elkövetése miatt szökevénnyé lett, javai a károsultaknak kielégítése után, családja s rokonai számára maradnak meg. Ha nincsenek örökösei, rokonai, vagyonából a sértett felek kártalaníttassanak s a fennmaradt rész a város erődítésére fordíttassék. Az örökös és végrendelet nélkül elhaltnak vagyonát három részre osztják. Az egyik rész az elhúnyt lelki üdvéért alamizsnaként osztandó ki. A másik két rész a kassai erőd építményeire tartassék meg. A szabadon megválasztott bíró hivatalát az év leteltével köteles a polgárok kezébe visszaadni. Hogy a polgárok száma gyarapodjék, sem a király, sem az országnagyok, sem a saját bíráik a bűnösöket vagyonuktól meg nem foszthatják, hanem a tettesek személyükben bűnhődjenek, javaik pedig sértetlenül maradjanak meg a feleség, családjuk és rokonaik számára.

9 Ugyanazon napon 1347 július 28-án kelt levelével Nagy Lajos országos vásár tartására is ad szabadalmat a kassaiaknak éspedig oly értelemben, hogy „Szentháromság vasárnapjától számított 14 napon át, évenkint országos vásárt tarthatnak olyan jogokkal, amilyenekkel a budai polgárok és vendégek rendelkeznek. E szabadalom ki van véve a nádor, az —/ 9 U. o. Privilegia. Nr. 3. 30