Wick Béla: Kassa története és műemlékei (Kassa. Wiko, 1941)
Kassa Története - Kassa régi épitményei
áll. E házak közül ma csupán a Lőcsei-ház s a Miklós-börtön áll fenn némileg régi jellegében. A belvárosnak falakkal körülzárt kicsi területe miatt sűrűn sorakoztak egymás mellett a polgárok házai, amelyek többnyire — miként ez ma is látható — az utcára néző emeletes homlokzaton három ablakkal, hosszú keskeny udvarral, olykor még keresztbe hajló boltozaton emelt udvari szakaszokkal is épültek. A ház utcai részén a földszinten voltak a boltok, a könnyen megközelíthető műhelyek, az emeleten és az udvaron a lakások és a többi szükséges helyiségek, kamrák, raktárok, istállók, fatartók stb. A szilárd anyagból épült házakat erős kőfalú boltozatos pincék tartották. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a régi időben sok volt Kassán a fából épült ház. Egy 1696-ból őrzött városi lajstromunk szerint a XVII. század legvégén Kassa belvárosának 294 lakóháza között kőből épült ház összesen 83 volt, fából épült 88. Éspedig fából kétemeletes 9, egyemeletes 32, földszintes 22, roskadozó 25, összesen 88; öttel több, mint a kőből épült ház. A falakon kívül a külvárosban ekkor csupán egy rendes épület volt a Nigrelli Oktavián főkapitány majorjában, a többi 61 csak kicsi házikó. 2 Ez volt oka annak a pusztulásnak, amely az oly gyakori tűzeseteknél érte a várost. Már Zsigmond király megemlékezik egy nagy tűzvészről 1399-iki okmányában. Csupán a XVI. században öt nagy tűzvészről tudunk 1531, 1556, 1562, 1576 és 1585. esztendőkben. Ezek között a legborzalmasabb volt az 1556-iki tűzvész, amidőn április 13-án, húsvét hétfőjén este 9 óra tájban Seiczlich Mátyás városi jegyző és harmincados házából pattant ki a tűz s az éjszaka dühöngő szélviharban rommá tette csaknem az egész várost templomaival, harangjaival, kolostoraival, tanácsházával, középületeivel és erődítményeivel együtt, úgyhogy sok polgárnak vagyonából nem maradt meg más, csak a rajta lévő ruhadarabja. Búsan kongatja e katasztrófának emlékét ma is az akkor megolvadt harangok ércéből 1557-ben Kassán öntött Szent Orbán harang. Később is történtek nagyobb tűzesetek. 1619-ben a város fele égett le. 1674 augusztus 22-én reggel 9 óra tájban 2 Kassa v. lt. Extractus 1696—1957. 9. sz. 300