Wick Béla: Kassa régi temetői, templomi kriptái és siremlékei (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1931)

Az ág. Evangelikusok régi temetője

8. Az ág. evangélikusok régi temetője. Az ág. evangélikusok régi temetője Kassa nyugati részén lévő középkülvárosban, a Forrás-utca mellett emel­kedő domboldalon van. Első területét, e hitközség részére, Demeczky Mihály főbíró alatt 1687-ben hasították ki, mi­dőn az 1687. évi 27-ik törvénycikk értelmében a szt. Erzsébet dóm és a szt. Mihály kápolna, a belvárosi te­metőterülettel együtt, a katholikusok tulajdonába végleg visszakerült. Az új sírkertben az ág. evangélikusok istentiszteletek végzésére fatemplomot építettek. E templomot II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején Rabutin császári hadvezér, a város ostroma alkalmával 1706-ban fölégette. A kuruckor lezajlása után az ág. ev. temető terüle­tén egy iskola és három fatemplom épült a német, magyar és szlovák ev. hívek részére. E templomok szolgáltak istentiszteleti célra a mult század elejéig, a Malom-utcán lévő mai ev. templomnak 1816-ban történt felépítéséig. A Forrás-utcai temető a XVIII. század hetvenes éveiben már megtelt s ezért azt a megvásárolt szomszé­dos területtel bővítették. Ez időben az udvari helytartó­tanács 1779. okt. 11-én kelt leiratában Kassa tanácsától részletes és geometriai térképpel fölszerelt jelentést kért arról : milyen terjedelmű és fekvésű az ev. temető, mennyi rajta a betemetett terület, hány lakóház van benne, mikor és hol temettek el itt egykor pestises halottakat. 1 A városi magisztrátus Fedák József szenátort és Ste­hovits István jegyzőt küldte ki az evangelikus temető ügyének megvizsgálására, akik 1780. június 23-iki kelte­zéssel a következő jelentést terjesztették a tanács elé : 1 Kassa-városi levéltár 686—1779. 6

Next

/
Thumbnails
Contents