Wick Béla: Kassa régi temetői, templomi kriptái és siremlékei (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1931)

A ferencrendi, mai szemináriumi templom kriptái

152 A címer : vágott pajzson oroszlán és lombos fa, a sisakdísz két ökörszarv között növő oroszlán. A sekrestye ajtajánál egy kis érctábla II. Rákóczi Ferenc emlékének szól a következő felírással : „E helyütt végezte mindennapi ájtatosságát nagy fejedelmünk II. Rákóczi Ferenc az 1707. évi országgyűlés idején. Megjelölte a felsőmagyarországi idegenforgalmi szövetség 1915." Rákóczi Kassán való tartózkodása idején, a ferenc­rendi klastrommal szemben lévő (Fő-u. 94) parancsnok­sági épületben lakott s onnan járt át a ferencesek templomába. Bede József, az egykorú kassai ferencrendi szerzetes följegyzi, hogy Rákóczi Ferenc templomukban a főoltár előtt, a szentély sekrestye oldalán fölállított emelvényen szokott volt ülni. Sohasem látta senki, hogy ide-oda nézett volna, hanem vagy könyvből, vagy olvasóján összetett kezekkel imádkozott. „Midőn a templomunkba jött —jegyzi meg Bede — egy kompánia, mind nemes ifjakból álló Kavalléria két sorban ment előtte kardosan." A szentély elé érve két rendben sorakoztak és „jóllehet ezen nemes ifjak közül, kik unitáriusok, kik kálvinisták, kik lutheránu­sok, kik katholikusok voltak, de a templomban semmi legkisebb csintalanságot sem tettek. Úrfelmutatáskor a katholikusok letérdepeltek, a többiek tisztességesen állva maradtak". 1 A templom sekrestyéje melletti sötét bejáratnak falába van illesztve Megyeri Gergely igen díszesen és művé­sziesen alkotott vörös márvány sírköve. (204X102 cm.) Az emlék belső mezejének címere alatti szövege meg­rongált. A kőlap körirata : HIC IACET G. D. GREGORIVS MEGYERI S. C. ROM. CAM. SCEPVS. SECRET. ET C A YS AR V M MAGISTER IN CHRISTO OBYT CASSOVIAE DIE 5 MAY AO. 1(562 AETAT SVAE AOR 48. 1 Kivonatok a kassai szt. Ferencrendi szerzetesek História Domusá­ból. Leskó József. Adatok az egri egyházmegye történelméhez IV. 525. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents