Flórián Kata: A kassai német szinészet története 1816-ig (Prešov. Flórián Kata, 1927)

A látványos darabok fénykora. Mihule Venczel 1804-1807

Verberger szinlapkihordó lusta fráter volt, aki a messzebb lakó színházlátogatók színlap j ait egyszerűen nem hordta ki, hanem bedugta a keblébe. A közönség a szinlapkihordónak e hanyagsága miatt már többször panaszkodott és az igazgató Verfoergert mindannyiszor jól lehordta. Egy alkalommal — február 7-én történt — midőn a színlapkihordó napi útja után bejött az öltözőbe, Mihule megkérdezte, hová tette ezúttal a ki nem hordott színlapokat és ráparancsolt, hogy adja azokat rögtön elő. A színlapkihordó erre azt felelte: „Jesus Kristus, ich kaam sie nich herschaffen !" — miire az igazgató a dühtől eltorzultam, több jelenlévő előtt, egy nyomdafestéket nem tűrő mondattal válaszolt neki, amelyben a „Jézus Krisztus" is 'bennfoglaltatott. Néhány szinész megbotránkozott ezen és Kreil András figyelmeztette az igazgatót, hogy az egyház tiltja az ilyesmit, mire Mihule fenti mondatához még az egyházat és a misét is hozzáfűzte. Erre a már említett Holzmann Anna színésznő, kivel örökös viszályban állott, följelentette őt istenkáromlásért. Az eljárás megindult és megkezdődött a vádlott és a tanuk kihallgatása. A színészek fele, élükön Holzmann Annával, ellene vall, a másik fele mellette. Utóbbiak erősen védik igazgatójukat. A színlapkihord óval — úgymond — már nagyon sokat bosszankodott Mihule és mindannyiszor alaposan lehordta őt. Az inkriminált kifejezést is gyakran használta, persze a végzetes összefüggés nélkül. Most is alkalmazta tehát türelmét vesztve anélkül, hogy meggondolta volna, mit mond. Semmiesetre sem volt istenkáromlásnak szánva, mert istenkáromló szavakat ők tőle a vele töltött idő alatt egyetlen egyszer sem hallottak. Azonkívül mindnyájan megegyeznek abban, hogy Holzmann Anna és igazgató már régóta ellenségeskednek. A színésznő ugyanis betegség ürügye alatt folytonosan visszaküldözte a neki kiosztott szerepeket és vagy azért, mert a jó bevételet irigyelte tőle, vagy mert az egész vállakózást a maga számára akarta megszerezni, folyton hadilábon állott az igazgatóval. Az eljárást lefolytatják és a tanúvallomások alapján az istenkáromlást beigazoltnak véve, a szerencsétlen igazgatót nyelvének kitépésére és fej vesztésre ítélik.

1) ő áprilisban kegyelmi kérvénnyel fordul a királyhoz, melyben avval védekezik, hogy legtávolabbról sem volt szándéka istent káromolni, a végzetes szavak a szinlapkihordó elleni haragjában egészen meggondolatlanul csúsztak ki a száján. Kéri a királyt, gyakoroljon irgalmat: változtassa a halálbüntetést egyházi büntetéssé (in poenam spirituam) és addig is helyezze szabadlábra (salvum conductum dare). Hogy mi lett a dolog vége, és vájjon a szerencsétlen igazgatót tényleg lefejezték-e, azt minden igyekezetem ellenére sem sikerült eddig megállapítanom. A kassai levéltárban nem beszél róla több akta, a helytartótanács idevonatkozó iratai között pedig hasztalan kutattam. Az élet-halálról döntő aktának egyelőre semmi nyoma, s így Mihule Venczel színigazgató sorsa még felderítésre vár. !) Kassai városi levéltár. Acta Theatr. 1807./1673. 72