Flórián Kata: A kassai német szinészet története 1816-ig (Prešov. Flórián Kata, 1927)

Az első állandó bérlő. Steinhard Károly 1792-1793

ösmerte az embereit, mert a város, megrémülve, hogy csakugyan a nyakára jön, augusztus elején a kért alakban kiállította neki a bizonyítványt, söt néhány ajánló sort is fűzött hozzá. Volt-e Steinhard csakugyan Lőcsén, vagy nem, azt nem tudjuk. Novemberben ismét Kassán van, miután előzőleg hosszú ideig gondolkodott, visszatérjen-e még oda vagy sem. Visszaérkezése után felszólították, hogy intézze el végre Schindlerrel való függő ügyét. Erre ő a városhoz intézett levelében a legnyugodtabban kijelenti, hogy nincs módjában Schindler követelésének valaha is eleget tenni. Ez utóbbinak pedig nincs joga ahhoz, hogy szemrehányást tegyen neki, mert meghatalmazottai, kik vele annak idején Pesten tárgyaltak, őt egyszerűen 'becsaipták és minden színesen ecsetelt képük csak „Tctnd und Blendwerk" volt. Ennek kapcsán aztán Steinhard félretesz minden köteles alázatos tiszteletet és kertelés nélkül megmondja a városi tanácsnak az igazat. Ez a levél, amely intelligenciájáról és éleslátásáról tanúskodik, tiszta képet ad az utókornak az akkori viszonyokról. Amikor az igazgató a hatalmas sizínházat megpillantja — írja Steinhard — nagy reményekkel néz a bevétel elé. De a csalódás nem várat magára sokáig. Rövidesen kitűnik, hogy a város szépszámú lakosságának csak egy harmada látogatja a sizínházat, mert a többinek nincs érzéke a színészet iránt. Másutt a kereskedőosztály és a nemesség támaszai a színháznak, Kassán az elsőre egyáltalán nem lehet számítani, a nemesség 19 páholya pedig az ő vállalkozása alatt csaknem mindég üresen állt. Émellett a színházi kiadások oly magasak, hogy az igazgató jóformán csak a zene, világítás, fűtés, műszaki és színházi személyzet számára játszik. „Wo er für sich und seine Gesellschaft ... etwas hernehmen soll, das lässt man in Kaschau dem lieben Gott anheim gestellt" — írja. Teljesen megfoghatatlannak tartja tehát, miképen jöhetett a város arra a gondolatra, hogy ebben a városban, mely legfeljebb 3—4 hónapig képes egy közepes vándorszínész társaságnak nagynehezen megélhetést nyújtani, oly rendes állandó színházat építsen, amelynek híre még külföldi igazgatókat is vonz. Neki tulajdonképen joga volna ahhoz, hogy felperesként lépjen fel a várossal szemben, amiért pénztárát az előző évben zár alá vette s ő azzal nem rendelkezhetett szabadon. Ehelyett a következő kérést terjeszti elő: vagy mutasson neki a tanács oly kivezető utat, melynek segítségével Schindlerrel kötött 3 éves szerződésének eleget tehet, vagy engedje őt a mostani 5 hónapos évad lejártával, azaz 1793. március végén, társulatával háborítatlanul távozni. A hátralévő időre még a pénztár ujabb sequestratiójába is beleegyezik, föltéve, hogy a város az ő és társasága fizetését és körülbelül 20 mérföldnyi utazás költségét számára bíróilag biztosítja. ő különben még egy utolsó kísérletet tett adósságai rendezésére. Tervet készített arról, hogyan volna képes a színtársulat magát esetleg fenntartani. Ezt a tervet bemutatta báró Vécsey kamarai adminisztrátornak is és minden pontnál odaírta ez utóbbi véleményét. 47