Flórián Kata: A kassai német szinészet története 1816-ig (Prešov. Flórián Kata, 1927)

Az uj sznház.

Ezáltal nagy késedelmet szenvedett az ügy, mert a helytartóta­nács mindenféle kivetni valót talált a terven meg a költségvetésen 1) és az uj terv és költségvetés megérkezéséig várakozni kellett. A budai kir. építészeti igazgatóság, illetve Tallher kir. építő­mester által készített terv, amely szerint a hármas épület épült, elve­szett. De aligha különbözhetett lényegesen az eredeti Broczky-féle tervtől. 2) Az építési költség a budai költségvetés szerint 24.677 forint 59 5/ 6 krajcárra rúg, melyet a városi pénztár tartozik fizetni.3) Mindezek után a kamara novemberben ismét felszólítja a várost, hogy kössön az uj költségvetésnek megfelelő uj szerződéseket, sze­rezze be télen át a szükséges építőanyagot, hogy tavasz elején végre hozzá lehessen kezdeni az építkezéshez. 4) De megint nem lett a dologból semmi. Hosszú huza-vona követ­kezik, először a tanács, majd a kézművesek részéről. A kamara végül is türelmét veszti és átadja az építkezés vezetését Schwaitzer Antal városkapitánynak és építőmesternek. 5) így aztán 1787. tavaszán végre elkezdik a régi kávéház lebontását. 6) Miután kiosztották a kü­lönböző munkálatokat az egyes vállalkozóknak, kiket nem említek meg névszerint, a nyár folyamán végre az építésre került a sor. Elő­ször a kávéház és táncterem falait húzzák fel. 1788. márciusában, hála a kamara sürgetéseinek, az épületnek ez a része befejezés előtt áll. Ekkor megkezdik a kávéház mellett, a hajdani fatanácsterem helyén épült, a Csermely-patak kiáradásakor vízben álló és ezért „Noé bárkájának" (Arche Noe) nevezett 7) nyomorúságos faoódék lerom­bolását és augusztus utolsó napjaiban végre hozzáfognak a tulajdon­képeni színház építéséhez. A kassai uj színház alapkőletétele tehát az 1788. év harmadik negyedére esik. Az építkezés és az épület belső felszerelése több mint egy évet vett igénybe. De bár az épületet csak a következő év őszén adhatták át rendeltetésének, a kassai állandó színészet mégis 1788. végén veszi kezdetét. Ugyanis miután megfellelő pályázó akadt és az uj tánc­terem némi átalakításokkal szinielőadásokra alkalmas helyiségnek bi­zonyult, bérbeadták azt a pályázó Bulla Henriknek, a budai és pesti színház igazgatójának, aki 1788. december 6-tól 1789- május 6-ig játszott ebben a táncteremben. Ezzel kezdetét vette a kassai állandó színészet. Mialatt az uj táncteremben az előadások folytak, a szomszédos színház tető alá került és midőn Bulla május elején az évadot befe­jezte, megnyithatta kapuit a hajléktalan színészet előtt. Ezért a város május 6-án Bullával két évre szóló szerződést kötött. !) Kassai városi levéltár. Acta Theatr. 1786/1007. 2) Czobor: i. m. 145. 1. 3) Kassai városi levéltár. Acta Theatr. 1786/193. 4) U. ott. Acta Theatr. 1786/183. 6) U. ott. Acta Theatr. 1737/770. <5) U. ott. Acta Theatr. 1787/1230. és 1787/1330. 7) Tutkó József: Szabad kir. Kassa városának tört. évkönyve. Kassa, 1861.. 174. otLd. 33

Next

/
Thumbnails
Contents