Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Alapy Gyula: Patkós Körmendiné

— 161 — a takarodót fújó trombiták harsonája. A városra lassan ráborult a csend és a Cigánymező mocsarai felől a békák millióinak kórusa hallatszott megzavarva egy-egy kuvasz éles vakkantásától; talán macskát látott a háztetőn. A bakterok cirkálják a várost, patkós csizmáik lépései és dárdáik koppanása messze hallatszik a gömbölyű kavicsokkal kirakott utcák során. A Szent András órája elverte a kilencet és az őrök belekezdtek egyhangú énekükbe : Hallja minden háznak ura, Kilencet ütött már az óra. Gazda vigyázz inasodra, Gazdasszony meg szógálódra. Dicsértessék a Jézus Kirisztus . . . Péter szemére nem jött álom, de a fáradt Ferkó méiy álomba merült. Az inasok egymás mellé bújva virrasztottak szalmazsákjaikon az esztre alatt. A Duna felől hangos tutulás neszét hordja szét a város föiött a langyos déli szél, melyben megremeg a sötét eperfa lombsátora és hangos koppanással hull róla a szeder a földre. Elüti a tizenegy órát is az öreg harang messze halló kemény kongással. Az udvaron egy női alak suhan végig nesztelenül a műhely felé, nem hallatszott, honnan jő, egyszerre csak megjelent. Most rohansz a vesztedbe Körmendi Dávidné! A két inas felkel és lábujjhegyen, de minden izükben remegve, mégis Péter parancsa szerint megállanak a legényszoba ajtaja előtt és az ajtó elé seprűt fektetnek keresztbe. A pápista inas keresztet rajzol a kulcslyukra, hogy azon át se surranjon ki a boszorka. Ide suhant be az árnyék. Jó helyen van az már! A szobában Ferkó nehéz és mély álomban viaskodik valakivel. Péter, a mély alvó, ébren maradt és várta az éjféli vendéget, jól felkészülve. Az árnyék nesztelen nyomja meg a kilincset és egyenesen a kis legény ágya felé közeledik, mezítláb van, kezében valamit tart, nem látja jól, a kötőféket-e vagy talán csak a keszkenőjét. Egy pillanat és a háta mögött áll, egy ordítás és egy sikoltás hallatszik az éjszaka csendjében. Az asszony nyakára hurok szorul és a fejére zsákot húz, kezeit megkötözni engedi az minden önvédelem nélkül. Péter kiszól az inasoknak: — Fujtassátok fel a tüzet a kohóban. Megpatkoljuk a boszorkányt, hogy el ne illanjon Szent Gellért hegyére. Az asszony, amint a nyakán levő hurok engedte, könyörögni kezdett suttogó hangon: Péter, az Isten szerelmére, én vagyok, Körmendi Dávidné, irgalmazzon nekem Péter bácsi, az égre kérem . . . J«kai Emlékkönyv. 11