Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Negyedik fejezte: Az alkotó munka

A szlovák nemzeti tanács ugyancsak meleg han­gon válaszolt erre a felhívásra. Reméli, hogy a megváltozott viszonyok között a szabad csehszlo­vák nemzet éppen úgy, mint a szabad magyar nemzet barátságban élhetnek egymás mellett. A csehszlovákok jó szomszédok és barátok akarnak lenni. A táviratot még Túrócszentmártonban Hodža Milán fogalmazta. Jó szomszédok és jó barátok, de nem magyar uralom alatt. Ehhez már a magyar kormány min­den jóakarata is későn jött. Károlyi Mihály jóhiszemű politikus volt Károlyi Mihály jóhiszeműségében senkinek sincs oka kételkedni. Egész múltja, egész politikai pályafutása súlyos bizonyítéka annak, hogy Ká­rolyi valóban demokrata volt és őszintén akarta a magyar Svájcot megteremteni. Az a politikus, akinek vagyonát hozzávetőleg egy milliárd arany­koronára becsülték és aki száműzetése óta sokszor nyomorban, de mindig nagy gondok között élt, va­lóban megérdemli, hogy jóhiszeműségét kétségbe ne vonjuk. Ha akarta volna, vagyona, rangja, csa­ládi tradíciói megengedték, hogy élje a magyar főurak fényűző, gondtalan és önző életét. Károlyi Mihály azonban inkább meggyőződését követte, ezért feláldozott mindent, a milliárdos vagyont, a rangot és társadalmi állást, inkább emigrált, de nem alkudott meg. Kormányának tagjai csaknem kivétel nélkül hozzá hasonló tiszta meggyőződésű emberek vol­tak. Jászi Oszkár, a nemzetiségi miniszter egész 89

Next

/
Thumbnails
Contents