Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Harmadik fejezet: Hodža Milán szárnybontogatása

és még a liberális lapok is úgy tüntették fel a dolgot, mintha a parasztnak semmi oka sem lenne panaszra. Az ipari munkásság is elégedetlen Az ipari munkásság sorsa semmivel sem volt jobb, legfeljebb talán az a körülmény, hogy szervezkedésüket a hatalom nem tudta úgy megakadályozni, mint a parasztokét, vált javukra és szervezeteikben bizonyos erőt képviseltek. De az ipari munkásság is forrongott, uccai tüntetés tüntetést ért és ha választójoguk nem is volt a munkásoknak, tömegüknél fogva félelmet öntöttek a politikai pártokba, amelyek akár a kormánypárton, akár a baloldalon ültek, či magyar úri mentalitás megtestesítői voltak. Az ellenzéki pártok látták a veszedelmet, amely az elégedetlen tömegekből áradt és újból a régi recepthez akartak fordulni: elterelni a figyelmet a komoly kérdésekről a semmitmondó úgynevezett nemzeti követelések felé. A kormánynak tulajdonképpen nem is volt nagyon kellemetlen az ellenzék új harca, mert hiszen tulajdonképpen a cél közös volt: elhárítani a radikális reformokat, főleg az általános választójogot. A nemzetiségi képviselők munkaközössége Ebben a parlamentben egy kis csoport szinte reménytelen harcot folytatott a nem magyarajkú nemzetek jobb életéért. A szlovákok, a szerbek és románok kis csoportja az 1905-ös választás után tíz képviselőt számlált. A nemzetiségi képviselők Hodža Milán agitációjára létrehozzák a nemzeti munkaközösséget, Titkára a huszonhét éves agilis 60