Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Darkó István: Szlovenszkói vásár
11 mi a szivét. A Göncöl ! Ma délben ennek a behemót vörös, jóbelii gácsinak adta el. Azért kellett behajtania, mert holnap reggelre árverelés van kitűzve odahaza. A bank tűzette ki, ha nem fizet. Most már fizet, itt van a sóhajtásos pénz a kisgunyája belső lapítójában. A szájába löttyintett egy pohár bort és egy kortyra lenyelte. — Hol van a Göncöl? Itt van-e a szin alatt? A gácsi ember másfelé néző szemmel bámult : — Miféle Göncöl? — Hát amit ma vett tőlem... a csődör. A gácsi ember elhúzta a húsos száját : — Az? Hisz akarok mondani megveszem magától, viszek magam után féken, nohogy kötélféken magam után, ráalkuszik németember... sokat alkud, mindig csak alkud... hogy mennyit hepciáskodik ott velem!... — Jóestét, — állt meg egy sovány, magas ember az asztaluk mellett. — Mit csinál, Kavecsány ur? A gácsi ember felkiáltott : — No lássa, ennek továbbadtam a maga csődört! A magas sovány meghajolt : — Müller vagyok, — és lezörrentette a csontjait az asztaluk mellé. Jóskába befagyott a hang. Az imént még haragudott a gácsi emberre, azt tartván róla, hogy birtokában, nagy tenyerében van a Göncöl. Az a lánybokáju, nedves nagyorrú, remek fehérfogú, vékony oldalú, hosszúfejü, varkocsos selyemfarkú, csiklandós véknyú maganevelése. Hét fehéres folt a hátán, oldalán és ezért: Göncöl. Hát nem a gácsi ember tartja már a tulajdonában, hanem ez a német. A sűrű pohár közben megkutatta a jövevény arcát. Az nem sokat mondott. Amit kiszólt, abban sem volt semmi súllyal biró. Hogy elég jó forgalom volt a vásárban, hogy ezt a bitang szelet kéne eladni már valakinek, mert az tönkretette az embert ma is. Jóskának kötekedhetnékje támadt a némettel, de
