Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Lányi Menyhért: Tóni drámája

79 szélére dobott kapca, amit kapdos a szél, mielőtt egész szétszedné rostjait ... Írígyen nézett a boltokba, kapuk mélyébe ... Mindenkinek van állása ... kétkeze munkája ... csak neki nem ... Mit is kezdjen ? Hová menjen ? Mihez értene ? Csak dobnák, ráncigálnák, szidnák, mint a rossz gyereket, ha kapna is valami munkát... öreg ő a kezdésre, ki bízna a folytatásban ? Nem, a tizenkétesztendő után el se képzelhető, hogy új munkába fogjon. Az irigység ráült a szivére és kergette ki az emberek közül. Befordúlí a mellékuccán és nekivágott a városligetnek. Hogy ne sejtsék haszontalanságát, meggyorsította lépéseit, hátha meglátja valamelyik kisboltos szolgája. Kint a leveletlen fák alatt kikeresett magának egy padot, amin nedvesen ült még a hó nyoma. Nem bánta, ha hideg is ... Talán jobb is volna, ha megbetegedne ... Elernyedt a frisskeletű szabadságban, bár belülről forró lázként fűtötte állandó szorongása. Bent, mélyen merész és fantasztikus megoldások tervei kavarogtak, míg testére lassan nehéz apáthia ült. Most, hogy nem állt szemközt kínzóival, úrhatnám bátorság kezdett eluralkodni rajta, amit azonban ránevelt alázatossága ijedősen szorított le. Maga elé idézte a naccságát olyan képben, ahogy a tisztelettől eddig sohase látta. Kissé ziláltan, lelkiismerettől tépetten, megcibált nimbusszal és kérő szemekkel. Beszélt vele, most, szabadjára engedve, ahogy eddig nem volt módjában beszélni. — Mit akar tőlem a naccsága? Mit akar a pulyáimtól? Nékem a munka a kenyerem, mint a naccságának az adásvétel ... És ha magát szorongatja a gond, talán meg is egyezhetnénk... De mindjárt kidobni? Azután új kavargásba fordult a gondolat folyama... Szinte újjain számolta: lakás... tej... gyerekek... tandíj ... ruha ...