Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Lányi Menyhért: Tóni drámája

74 félrevonulnak a hátsó helyiségbe egy cigarettára. Ilyenkor lustálkodni szokott mindenki, de Isten a megmondhatója, ő vette igénybe a legkevesebb ideig ezt a lopott örömet, pedig őt koránál fogva leginkább megillette volna. Leült hát és elhatározottan várt a naccsága visszaérkezésére. — Be kellene menni hozzá ... beszélni vele — és gyűjtötte bizonytalansága romhalmazából az elszánást ... Azután megint csak az István diadalmas fiatalsága nyúlt eléje és elöntötte a keserűség: — Biztosan félbérért dolgozik ... máskép miért vették volna fel ? Miért is van olyan ember, aki a más kenyerére éhes? Hát nem talált valahol másütt, akárhol a nagy világon magának való harapást, amivel nem árt embertársának? És nem fél-e, hogy ha ő elöregszik, vele is így bánnak majd ... és akkor ő, munkája megbecsülésében bizakodva : családot alapított és ime mások nagy szenvedésére, ő is az uccán találja magát... — Eh, bamba ez — gondolta nagy keserűséggel és ez a felismerés új remények bimbója lett. — Persze, hogy bamba, hiszen lerí az arcáról. Hogy fog ez dolgozni annyi ember megelégedésére ? Hogy uralkodik majd ő a polcok végtelen sora fölött, mint ő, a tizenkét éves raktárnok ... akit, ha álmában is felköltöttek, meg tudta volna mondani : „két literes balra a harmadik polc, negyedliteres középen alul." Hiszen itt csak egy rövid vezényszót parancsolnak az ember felé : — Kétszáz darab literes üveghutai : és Tóni már a tökéletes tudás biztonságával még sötétben is eltalál ahhoz a polchoz. — Nem, az képtelenség, hogy ez az ember itt megfeleljen. Általában. Senki ! Ugyan ki tudna itt eligazodni, ki tudna itt időt, munkát megtakarítva percnyi pontossággal intézkedni? Se ő, se más. Ő itt teljesen pótolhatatlan. És lehet, hogy a naccsága pillanatnyi elhatározással felmondott neki — hiszen ő magának is annyi a gondja — de be kell látnia, hogy itt