Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Gonday Milos: Emberek az éjszakában

52 Keserűség fojtogatja a szót, felében törve hal el. Csak a gondolat él, — ó, bár már az se élne t De igaz, a tiszt urak megmondták : s akkor aztán megpihenhettek. így kezdődik hát? Mellre horgasztott fejjel ülnek egymás mellett, erejük fogytán. S gondolataik szállnak lassú, szomorú röpüléssel délre s nyugat felé. Most sem beszélnek, most is szavak nélkül értik meg egymást. Vége? Nemí Csak kétségbeesni ne ! S kezdődik újból az elkeseredett küzdelem a föld alatt.... Különös árnyak lopóznak a sötétben, — kétségbeesés, reménytelenség, keserűség, szomj s éhség ördöge. S hiába minden : a kő nem enged. Erősebb a halál az életnél. Erősebb a halál, mint az élet. Mindig. S ha győz is néha-néha az élet... Nem, mindig a halál győz. Már csak egy cigarettájuk van — a porosznak. A magyar színi szeretne, egyszer, csak egyszer még ... tán utóljára. Sokáig hallgat a porosz, reszketve, aztán tagadóan rázza a fejét: nincs. Hazudik ! Még van egyje, egyetlen egyje, de azt ő akarja elszíni, önmaga, akkor majd, ha a másikat tán elnyomja az álom. Ha többje volna, talán adna neki, de ezt az egyet, azt az utolsót... Nem! Nincs! S még egyszer rázza a fejét s remeg egész testében : megtagadta testvérét. Ott fönt megosztott vele mindent, ott igen, de itt, itt lenn a föld alatt... Nincs ! Éhség ördöge lopóz a sötétben. Nagy a hatalma : szeretetet gyűlöletté váltja, barátot ellenséggé tesz. Mennyi az idő? Az óra megállt. Megfeledkeztek róla, nem húzták fel. Megállt. Pedig két álló napig is eljár, annélkül hogy ... Két napig? Lehetetlen! Két nap mult volna el már azóta ? Lehetetlen ? Biztos, hiba esett benne, valahol valami elromlott a szerkezetben... mert két napig ... ? Leheteilen !