Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Gonday Milos: Emberek az éjszakában

55 utolsó roham ... diadal ... mellette a szőke porosz ... előre î... s akkor aztán megpihenhettek. Pihenés? Ez volna hát? Már megkezdődött? Túlvilág? Más élet!... Fekete minden körötte, dübörög a csend, avagy tán csak a feje zakatol úgy? Tompa dörrenés. Még egy... Ágyú, messziről, nagyon messziről. Valami megmozdult mellette. Valaki megszólalt: — Wassert Hál' Istent Bajtársi Német, porosz ... Hátha? — Hans? Melléje térdel, tapogatja : — Hans? — Wasser 1 A porosz volt. Elő most a kulaccsal, még van benne egyfckis víz ... És a szőke porosz lassan magához tér. Hol vannak? Éjszaka már? Ki tudja? Gyufaszál villan, az óra mutatója a négyesen. Délután-e? Hajnal? Lehetetlent Ilyen pokoli sötétség s négy óra? Lehetetlent De hát akkor? Kiáltanak. Válasz nélkül pattan vissza a kérdés, hirtelen, mintha akadályba ütközött volna. Hol vannak hát? Felerőlködnek. Fölöttük alacsony boltozat, előttük, mögöttük mindenütt fal, törmelék. Pincébe jutottak volna, melyet füstölgő romok temettek be ? Kijárat, nyilás sehol. Ám a levegő tiszta, csak kell, hogy valahol ... Hiába minden keresés. És most mit? S az idő szinte állni látszik, oly gyors száguldása. Elő a bicskákkal s dolgozni, mig nem késő. Felváltva lazítják a követ, verejtékeznek, elfáradnak, megpihennek s aztán újból neki a kőnek. Borzalmas munka. A kő kemény, mint az ember szíve s az idő rohan, rohan szüntelenül. Aztán elfogy az utolsó csöpp víz is. Már csak néhány cigarettájuk van, néhány gyufaszál s a levegő, a tiszta levegő. Ezért kellett hát? Ezért annyit kínlódni, vergődni? 3*