Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Egri Viktor: Békesség

32 őket nem hibáztathatja senki, megtettek mindent. Az ember maga felel a sorsáért. Az anya ilyenkor néma halgatással sírt. Sok mondanivalója nem volt Illésnek, hamar kifogyott a szóból. Nem volt soha könnyű sora, annyi bizonyos. Huszonöt éve már, mikor Annát feleségül vette, az egyházközség ki akarta tenni az állásból, de Mihály, a bátyja, szólt az érdekében és maradt ... Nem rossz ember a Mihály se, hiszen önzetlenül segített rajta, ma is kijárna hozzá, ha nem volna olyan rátarti a felesége. Nem akart ő panaszkodni, meg volt elégedve a sorsával, az asszonnyal, aki követte ide a temetőbe és két gyereket szült neki ebben a házban, ahol apja és anyja durva gyűlölködéssel eltelve kínlódtak halálukig, ahol nem múlott nap szitok és viszály nélkül, s ő ragaszkodást és odaadást talált. Nézte az anyja felnagyított, aranyrámában függő fényképét, milyen szikár és sötétnézésű. Csak úgy emlékezett rá, ahogy gyapjúkendőben fagyoskodik, még nyaranta is azt a fekete kendőt hordta és vért köpött, ha az ura a konyhában pipáját kezdte tömködni. Nem, panaszra nem volt oka. Nincs élet veszteségek nélkül, bele kell nyugodni, hogy Géza a maga utján jár és kerüli a házukat. Az életnek sok adóssága behajthatatlan, az ember lázadozik, mig megjön az öregség és csak békességet kiván. Elmúlt a november, jöttek a fagyok és zimankós éjszakák. Egy este, a temető kapuját még nem zárták le, Terka észrevette, hogy valaki ólálkodik a konyha előtt. Kinyitotta az ajtót és felkiáltott. Géza állt az ajtó előtt. — Géza, mi van veled ? Az anya meghallotta, hogy Terka kiált és kijött a konyhába. És Géza bejön és az anyja lába elé esik. Oly nyomorult, csupa víz és szenny, mintha sárban hempergett volna. A sírástól nem jött meg a szava. - Géza fiam, — szól az anya és felemeli.