Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Egri Viktor: Békesség

23 mialatt vetkőzött, aztán lefeküdt, a fal felé fordult és hamar elaludt. Az asszony bevárta, mig a lányuk hazajön, aztán ő is aludni ment. Terka a konyhába maradt, még ébren volt, mikor tiz után hazakerült a fiú. Vacsorát adott Gézának és kicsit ingerülten nézte, milyen farkaséhséggel pusztítja az ételt. Ő sohasem tudott ebben a házban ilyen jóízűen enni. Az apa is kisétkű volt, munka után este legfeljebb valami italt kivánt, az anya csak a tűzhelynél kóstolgatott, de Géza elpusztíthatatlan étvággyal evett. Munkabíró, vasizmú legény volt, nagykezű és tusszínhajú, az anyja türelmes nagy szemeivel, duzzadt ajka vörös volt, mint friss sebhely. — Délben panaszkodott apa, hogy annyit csavarogsz, — mondta a lány. — Este sohase lát... Egyszer én is megunom, hogy éjfélig várjak rád és kiszolgáljalak. — Nincs még éjfél, — vetette oda Géza kurtán. — Jó, jó, de mindjárt tizenegy... Az ember alig alszik miattad. — Nem kértelek, hogy várj rám. — Ezt apának mondd ! Géza nem felelt. Únta már ezt a szapúlást, minden este igy volt. Számon tartották minden szabad óráját. Hát kicsoda ő? Nem gyerek! Terka is jobban tenné, ha a maga dolgával törődne és ne mártaná magát bele mindúntalan az ő ügyeibe. Eltolta magától a tányért és elfordult. Szívesen odamondott volna valami gorombaságot, hogy könnyítsen magán, de meggondolta. Nem érdemes. Úgysem tart már soká ! A lány is hallgatott, könnyekkel a szemében. Amig Gézára várt és fehérneműjén varrogatott, eszébe se jutott, hogy megbántsa őt. De vállat vont, nem volt ínyére, hogy ő közeledjen és megbékítse. Majd megbékül magától is. Géza az ablakhoz ment és kinézett a éjbe. Holdtölte