Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szombathy Viktor: A házasság szentsége

1.51 egy pillanatnyi ideje sincs várni, minden perc drága s ezután élete új vágányokra kerül. Most már a gyerekek sírni kezdtek, féltek az apjuktól, az anyjukhoz szaladtak. Végre Máriássyné is látta, hogy valami komoly veszedelem környékezi a ház békéjét. — De hát, mit akarsz csinálni ? — kérdezte félénken. — Miért csinálod ezt az egész ... — Hallgass ! — kiáltott Máriássy, aztán minden átmenet nélkül sírva fakadt, leborúlt az ágyra, zokogni kezdett. — Én innen elmegyek, hát értsétek meg, a nagy törvénynek engedelmeskedem! Elég volt, elég volt ... A fejét fogta, úgy ordított és tiltakozott, pedig senki sem mert ellenkezni vele. Döbbenten nézett rá az egész család, az álorn régen elszökött már ebből a házból a nyitott ablakon, — drámai kép lehetett : a gyermekek, hálóruhában, félve húzódnak az anyjukhoz, az apa pedig, mint valami germán félisten, a szoba közepén, kofferekkel bajlódik s közben-közben sír és ordítozik. Most az egyik gyerek hangosan bőgni kezdett. — Hiába bőgsz, — szólt rá Máriássy, — itt minden hiába. Itt, az egész család előtt megmondom, hogy anyátokat sose szerettem teljes szívemből. Mindig Baján Ágnest szerettem. Roppant csönd lett. Máriássy most lehajolt, magához emelte Máriát, aki az ágy mellé kuporodott ijedten. Magához emelte és a szemébe nézett : — Te is tudd meg: ha Baján Ágnes lánya lettél volna, most jobban szeretnélek. Itthagylak benneteket, elég volt, elég volt, új életet akarok kezdeni, ne is akarjátok, hogy ittmaradjak. Most az anya megszólalt végre : — Az istenért, ne itt a gyerekek előtt ... — De igen ! — állott eléje Máriássy, — de igen, hadd tudják meg ők is, mi az élet, mi egy férfinek az élete, ha nem maradhat amellett, akit szeret. Itthagylak benneteket, soha többé tudni nem akarok rólatok.