Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szombathy Viktor: A házasság szentsége

139 vele, aztán beleharapott. Két harapás között még morrant egyet : — Meg fogom buktatni. Ez ellen Kondor professzor sem tudott semmi érvet felhozni s visszahajtotta fejét a latin szavak kórházába, ahogyan ő a dolgozatjavításí nevezte. A következő órán nekem kellett bemennem az ötödikbe. Mindegyik osztálynak megvan a maga karaktere. Az egyik osztály hanyag, a másikban csupa jó diák ül, van osztályom, amelyikben annyi az ezermester, hogy gyárat lehetne velük megtölteni. Valahogy úgy intézi a sors, hogy külön cserkészosztályok is alakulnak. Az ötödik úgynevezett rendes osztály volt, a jobbik évjáratból. Nem tokaji bor ugyan, de nem is lőre. Hogy a hasonlatnál maradjak, amolyan kellemes badacsonyi. Máriássy Mária a második padsorban ült. Fekete haja volt és ibolyakék szeme. A szeme olyan csodálkozóan világított a világba, mintha mindig azt mondaná : mit akartok velem, nem vétettem senkinek sem ... Tele volt azzal a friss lelkesedéssel, amely töretlen még s amelyet csak addig mondhat a magáénak, amíg az élet szele meg nem legyinti. Szerettük ezt a Máriássy Máriát, azt mondtuk róla : szorgalmas, derék lány, rendes és okos. Mi baja lehet ezzel a lánnyal Arányi kollégának? Szétnéztem az osztályon. Ennek az osztálynak valahol a szájaszegletében állandó mosoly ül. Nem is a gyerekek mosolyognak külön-külön, hanem az osztály maga, ha szabad így kifejeznem, — kollektív mosoly, a fiatalos harmóniának lelketderítő képe. Örvendek mindig, valahányszor közéjük kell jönnöm. Szétnéztem közöttük. Máriássy Mária ott ült, rendes helyén, abban a kék ruhában, amelyet tavasz elején vett föl, előtte egy csomó ceruza, mindenféle színű, szép sorjába rakva. Ez jellemző volt rá. — Egyébként pedig nem törődtem vele többet, mint a többiekkel. Hogy azonban Arányi kolléga annyit emlegette tízpercben, önkéntelenül is foglalkoztam vele