Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szenes Piroska: Szerelmi történet

128 Mii lehet felelni? — Régen van már kint? — Három éve. — És már egy éve van munka nélkül ? — No, — mondja haragos nevetéssel — munkája még esek volt az első két évben, csak éppen keresete nem volt... Mert teccik tudni, úgy ment ő ki nyolcadmagával, hogy nekik Ígérték ott Kanadában azt a földet, amit majd megmunkálnak. Amit majd kitisztítanak az erdőtől ott Kanadában... De úgy volt az kikötve, kérem, hogyha három év alatt nem lesz kitisztítva ennyi meg ennyi hold erdő, mehet Isten hírivei, semmi sem az övé. Nézem az asszonykát megdöbbenve, ilyen szerződésbe csak nem mentek belé!?... De ő csak áll a konyha közepén nedves zsebkendőjét gyömöszöli és semmi megütközés nem látszik rajta, csak az előadás heve ragadja el. — No, ők nyolcan emberek mind erdőirtó jó munkások voltak, vígan felcsaptak. Mert azt megmondták nekik, hogy nem hegyen van ott az erdő, mint nálunk ; hanem síksági földön, ahová soha ekét még be nem vágtak, mert kevés ott az ember. No, — mondták a mieink — ha az erdőt kiirtjuk Isten segítségével, eladjuk a fáját, eladjuk a földjéí; mert ki az istencsudája fog olyan messzeségben gazdálkodni?... Mi hazajövünk a sok pénzzel és veszünk magunknak földet itthon. — No jó... — mondja az asszonyka. —Megérkeznek oda Kanadába hajón. Ott kifuvarozzák őket, viszik még messzire vonaton, meg gyalog is csupa erdő és erdő küzöíí; de akkora szálfák között, hogy szinte az égig érnek. Kacsinínak egymásra az emberek — mindenféle falukból való szlovák népek voltak olt — kacsintnak egymásra, itt aztán van mit kivágni-dönteni !...— Csakhogy — azt mondják — nagy kár, hogy itt még májusban is hó van. Ilyen jó föld, ami itt lesz, búzát kívánna; dehát mikor érik az meg?... Nc de jó, mondjak — ez nem a mi gondunk. A mi gondunk az erdőt kiirtani...