Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szabó Béla: Mindenkinek része van benne

SZABÓ BÊLA Mindenkinek része van benne ... Mint a búvár, mély víz alá bukom, de ahelyett, hogy igaz gyöngyöket hoznék napvilágra, nyálas és piszkos kagylókkal van tele a két kezem. íme ez vagyok én, ez lettem, pedig úgy mondják, szomszédasszonyok beszélik, valaha én is voltam gyermek, hajam súlyos aranyfürtökben fénylett a napon és mosolyogni tudtam, mint a szőke angyalok. De jött a háború, vére fiatal életemre fröccsent, rámragadt a piszok, tisztára többé nem moshatom magam. íme egy elrejtett kagyló belseje. Vasárnap van, kinn vagyok az álomáson, jóltáplált úrihölgyek sebesült katonák közt állnak és lelkesedéssel osztják a feketére keni lekváros kenyérszeleteket. A hölgyek boldogak, jóságukban az arcuk majd elolvadt. A katonák fáradtak, sápadtak, agyonkínzottak. Mohón eszik a feketére kent kenyeret. Úgylátszik mintha kifolyt, megalvadt vérük a kenyérre lenne kenve. Nálunk odahaza fekete és kevés a kenyér. Egy osztogató hölgy mellé állok, kérni szeretnék, de nem tudok. A hölgy látja kolduló tekintetemet, de jóságtól túlfűtött arca elfordúl és én irigyelni tudom a sebesült katonákat. A sebesültek egyre szaporodnak, nap-nap után érkeznek a zsúfolt vonatok és öntik magukból a törtcsontú, elkorcsosult hősöket, mint beteg gyomrok a megemészthetetlen ételt. Az úrihölgyek egyre kevesebbek lesznek, lassan eltűnnek, belefúlnak émelygő jóságukba, mint méhek a mézben.