Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szabó Béla: Mindenkinek része van benne

127 A városban kialakul egy új üzletág. Szegény aszszonyok járnak most az állomáshoz, nagy nehéz kosarakkal, tele káposztás- meg mákosrétesekkel és pénzért árúlják a sebesülteknek. Köztük van az anyám is. Az árú pillanatok alatt elfogy, a katonák mindent szétkapkodnak. Anyám nem bír eleget sütni, drága pénzért vásárolja a lisztet, dolgozik hajnaltól éjfélig, dagaszt, süt, főz, gyerekel szoptat, szaladgál egyik kaszárnyából a másikba, de nem elég, a kiéhezett katonáknak minden kevés. A kereseti lehetőségeket anyám nem akarja elszalasztani. — Meg lehet gazdagodni, — mondja az apámnak — itt az alkalom, egy pillanatig sem szabad késni. Mi van teneked abból, hogy újságot olvasol és lesed a háborús híreket? Igenis, azt kérdezem, hogy neked mi hasznod van abból, ha a németek ölik az oroszokat vagy fordítva. Kérlek, magyarázd meg nekem, mert én rövid asszonyeszemmel ezt nem értem. Hidd el, jobban tennéd, ha segítenél nekem, én már alig bírok a lábamon állni. Nem volna helyesebb, ha te járnál a kaszárnyákba, míg én itthon maradnék és sütnék...? Apám le sem teszi az újságját, nyugodtan végighallgatja és kereken visszautasítja ezt a szégyenteljes ajánlatot, mert az ilyen munka nem férfinak való, szinte elképzelhetetlen, hogy ő, mint férfi, a háborúban sebesült férfiaknak pénzért áruljon süteményt. Nem, nem, hallani sem akar róla. Anyám elhallgat, nem azért, mintha igazat adna neki, de érzi, hogy minden szava meddő lenne. És másnap engem meg a húgomat fogott munkába. Kosarakba számlálta nekünk a süteményeket, mi szétszéledtünk a város kaszárnyáiba és haza hoztuk a pénzt, a tetveket, a feldarabolt emberek eltorzúlt arcát, hörgő állati hangját. Mikor először a kaszárnyává aíalakított magyar iskolába kerültem, szinte elszédültem. Az a terem, melynek valamikor napsugár- és ceruzaszaga volt, most fojtó, rohadt hús- és vérszaggal volt tele. A zöld padok helyett