Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sándor Ernő: A gyáva hős

114 — Ha meg teccene engedni — szólalt meg az őrmester, és kinézett a dekkung ablakán. Az „oroszok" már nyugtalanúl várták a parancsnokot. — Hogy megengedem-e? — És újból felhajtott a sznapszból. - Én magam megyek veletek. Geffert kapitány úgy érezte, hogy most már nem lehet a félúton megállni. Ha Mikulás-nap, hát legyen Mikulás-nap. — Meg kell tréfálni mindenkit — mondta hangosan, de csak magának. A lárma most már bátrabban üzent be kintről a „parancsnok" után. Geffert kapitány tehetetlenül nézte a legénység indúlatának áradatát. Nem használt ez ellen semmiféle zsilipje a fegyelemnek és a szigorúságnak. Szégyelte magát, hogy így eltudta verni az őrmestert. — Grisza, hozzon nekem egy kucsmát. Az őrmester kiment. — Hogy fog reszketni a zászlós?! Megrészegedett ettől a gondolattól. Forrón hullámzott fejében a vér. — Le fog előttem térdelni, hálóingben — kacagott előre a nem mindennapi látványnak. Legalább egy tanúsága lesz ennek az őrült éccakának. Ott, szemtől szemben látja majd és bebizonyítja, hogy Páczay a leggyávább tiszt a században. Az őrmester visszajött. Hozott egy szép kucsmát. Miközben feltette a kapitány a fejére, megkérdezte az őrmestert: — Hol szedtetek ennyi muszka-mundért? — A konyhából kértük kölcsön a divíziónál, ott annyi muszka léhűtő van, hogy csuda. A kapitány megnézte magát a kézitűkörben és megelégedetten távozott. — Nagyon strammnak teccik így kinézni, — bókolt az őrmester a kapitánynak.