Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Sándor Ernő: A gyáva hős
115 Még mielőtt kimentek volna, észrevette a kapitány, hogy az őrmester szája körűi egy véres csík szárad. Letörülte a zsebkendőjével és most nagyon megelégedettnek látszott. IV. Az „oroszoknak" nagyon tetszett az új „parancsnok". Óvatosan jöttek előre. A kapitány jelt adott és erre vadúl megrohanták a zászlós dekkungját. Még égett a gyertya az asztalon. Úgylátszik, olvasott a zászlós elalvás előtt. — Hore ruki! (Fel a kezekkel) — szakadt ki belőlük az ordítás. A zászlós felriadt álmából és fuldokló lélekzéssel meredt rájuk. Torkát összeszorította valami mondhatatlan érzés. — Sudá panye! — ordították kórusban. — Sudá, sudá! — kiabálta rekedten a kapitány. A zászlós lejött az ágyról. Felöltözve aludt ma benne. A kapitány, aki oldalt, külön állt, hátrahökkent. — Használt volna a lecke? — szaladt át az agyán. A zászlós most háttal állt a társaságnak. Valaki elfújta a gyertyát. Az ágya melletti szekrényen motoszkált a sötétben. A bőrtárcája hevert ott. Most valaki meggyújtotta a zseblámpát. Talán csak véletlenül. Hore ruki! — zúdult feléje az „oroszok" kiáltása. Erre a zászlós megfordúlt és villámgyors mozdúlattal rálőtt a parancsnokra, aki egy lélekzetre állt előtte. Halálos dermedés nyűgözte őket egy pillanatra. — Bátor gyerek vagy, Páczay... bekommst nagyezüst... — villant át a kapitány agyán, de hirtelen lerogyott és nyelve már csak a dekkung padlóját harapta. Fehér fogsora most tompa fénnyel villant, mint egy hallgatásra ítélt zongora billentyűzete. — Jézus Mária, mi lesz most? — ordította el magát az őrmester. 5*
