Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Sándor Ernő: A gyáva hős

107 hirtelen arra gondolt, hogy Páczay zászlós nem volt itt például a szeptemberi rohamnál. — Valami kórházban dekkolt, bizonyára — gondolta magában szinte akaratlanúl. Most megsuhogtatta kis nádpálcáját és rávágott a horchposzt hátára. Nagyon megbánta, de rögtön felmentette magát. Ez szinte egyéni akciója volt a nádpálcájának, oly gyakran szokta meg, hogy nem is tehetett róla. — igenis, kapitány úr, — szólalt meg a horchposzt, mintegy válaszolva a nádpálcának. — Mi az, hogy igenis?! — kérdezte ingerűit mosollyal a kapitány. — Igenis, Fendrik úr Páczay cúgjától vagyok jelentem alássan. Geffert kapitány elmosolyodott. Egyetlen ugrással ott termett a kilövési helyen és akkor rögtön látta, hogy Orrondival beszél. Orrondinak azért hívták ezt a bakát, mert hatalmas krumpliorrán kívül neki volt a legnagyobb érzéke ahhoz, hogy meg lehessen tudni, mikor támad a muszka. Egyszóval Orrondi érezte meg leghamarább a „büdös"-ét. — A nadrágod be legyen varrva. Meg vagyok értve, du Lausbub?! Még mielőtt válaszolhatott volna Orrondi, eltűnt Geffert kapitány. II. Tulajdonképpen nem is érte váratlanúl Orrondi közlése. Mindig érezte, hogy Páczay zászlós nem tartozik a megbízhatók közé. Sőt, most már joggal gyávaságra is gondolt. Megsuhogtatta nádpálcáját és egyszerre csak elébe meredt Páczay vérszegény, de szerinte kihívó arca. Geffert kapitány megállt egy pillanatra. Szégyelte magát e vízió miatt. —Hát már ennyire vagyok? — kérdezte önmagát némán.