Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Rácz Pál: A bocskor

102 ember segítségével, azok átugrottak a kerítésen, előttünk és mögöííünk, nem volt menekvés. Már sántikált is felénk Bagi, puskával a vállán, féltünk, hogy belénk lő a sóval. De csak a kalapunkat vette el és vele kellett mennünk a főbejáratig. Vasárnap délután volt, uzsonna utáni időben, sorra érkeztek a vasárnapiasan öltözött urak és hölgyek. Kullogtunk Bagi mögött és a két legény előtt kalap nélkül, a kalapok Bagi kezében. És... tragikus véletlen: kollégiumbeli osztályfőnökünk, Győry tanár úr, akkor érkezett a főbejárat elé feleségével, mikor mi is odaértünk, — szégyenletes menet — a másik oldalról. Próbáltunk oldalogni, fejet lehajtani. Győry tanár úr végignézett a csoporton és már tudott is mindent. Nem hozzánk szólt, hanem Bagihoz. — Miért vette el tőlük a kalapot? — Azért, kérem szépen, mer bemásztak a drótkerítésen és tépték a virágot. — Na jó. Adja vissza nekik a kalapot. — De kérem, széttaposták a füvet, szétrongálták a drótot. — Azonnal adja vissza a kalapot! — Most már nagyon recsegett a Győry tanár úr hangja. Már attól féltem, hogy Győry tanár úrnak is baja lesz miattunk. Bagi biztosan a grófot hívja majd. Talán még verekedni is fognak. Nem történt semmi, csak Bagi rögtön visszaadta kettőnknek a kalapot, egyetlen szót se szólt. Föltettem a fejemre a kalapot, rögtön le is kaptam. — Alászolgája. — Arra biztosan emlékszem, hogy Győry tanár úr nem köszönt vissza, amikor elrohantunk onnan. Nem is említette fel soha ezt a dolgot. Bennem volt az egész történet, mikor a kapu elé értünk a hölggyel. Nagyon gondolkodtam, hogy elmondom neki az egészet. Elnyomtam magamban. Nem érdekelné, félreértené. Talán nem is tartana finom embernek.