Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Rácz Pál: A bocskor

101 ízekre és illatokra emlékeztem, — most töpörödött összeszáradt, vén ember. A kampós botja meg volt. — Menjünk sétálni, nagyapa. A hölgyek lefeküsznek aludni. Fájdalmas óra volt. Az egészségéről kérdeztem, ő a gyerekeiről beszéit. Mintha idegennek beszélne róluk. Nem írnak, csak nagyon ritkán. Itt-ott küldenek pénzt, keveset. A Guszti rendesen küld. Az üzletek rosszak, vásárra már alig tud járni. A fiatalok elvesznek előle mindent, Kéthónappal ezelőtt nagyon meghűlt a vásáron, le kellett feküdnie egy paraszt házában. Azok ápolták, régi jó emberei. — Adhatok valami pénzt, nagyapa? — Dehogy, fiam, kell az magadnak. Meg van nekem mindenem, ami kell. Kevés kell nekem. A Guszti küld minden hónapban. Meg voltam elégedve sikertelen nagylelkűségemmel. Nagyon kevés pénzem volt. Délután ötkor sétálni mentem a hölggyel a grófi kertbe. Amíg odaértünk próbáltam neki beszélni a házakról, a kapukról, az udvarokról, a kövekről, amiket ismertem, amikhez hasonlókra emlékeztem, ködös méretekben, de ezek itt összeszáradtak, megzsugorodtak a sárga melegben. A hölgy megbocsátóan, értelmetlenül mosolygott. Mikor a park kapujához értünk, megint megszorúlt a szívem, mint gyerekkoromban mindig, ha átléptem a tilos kapun, amelyen csak külön engedéllyel volt szabad bemenni. Nekem sohasem volt ilyen engedélyem, mindig félelemmel jártam a parkban, pedig nem emlékszem, hogy Bagi, a sánta csősz, valaha is kikergetett volna. Egyszer fogott meg csak Bagi, de az másért volt és kívül a parkon. A park melletti úton indúltunk el, a „grófi úton", növényt gyűjteni, de hiába, a legszebb, legkövérebb kökörcsinek bent a parkban voltak. Bemásztunk értük a szöges drótok között. Akkor fogott el Bagi kél fiatal-