Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
A tettek színhelyén - 5 Az újvári gazdasoron
76 — Hogy vannak, mit csinálnak, milyen új terveket forralnak Sándor bácsi? — tettem fel a kérdést. — Hát jövőre nem lesz kertészkedés. Ez az újság, ez az új terv — mondotta D. Sándor. — Miért, talán kifagytak a fák, vagy nem lehet eladni a gyümölcsöt, de hisz Budapesten nagy foga van a gyümölcsnek, — mondottam én. — Nem azért, hanem már nincsen miért és nincsen kiért, — volt a meglepő felelet. ? ? ? — Hát a Jancsi bekapott a vasútra s most lent hivatalnokoskodik az Alföldön. A Gyuri meg a városhoz kapott be és első osztályú altiszt lett belőle. Ő volt a kertek lelke, hisz Karlsbadban jól megtanulta a mesterséget. Hát állásba jutottak a gyerekek, kevesebb a gond, kevesebb lesz a törekedés és csendesebbek öreg napjaink. — No de azért pulykák lesznek erre a karácsonyra is? — kérdeztem tovább, mivel tudtam, hogy azelőtt százával nevelte D. Sándor a pulykákat, ö látta el az egész várost evvel a csemegével a karácsonyi ünnepekre. — Csak a magunk szükségletére neveltem párat. Nem kell most már a baromfival sem törekedni, hogy elhelyezkedtek a gyerekek. Meg nem is vennék jónéven, ha ott ácsorognék a piacon a kofák között, mint azelőtt. — Hát most már csak szemet termelnek Sándor bácsi? És aztán mi lesz avval az igazsággal, hogy néhány hároméves barackfa többet pénzel, mint egy hold árpa? Emlékszik még, ezt magától tanultam és akkor meg is írtam ezt az igazságot. — Más idők voltak azok. Most már lassabban élünk, akkor tiportuk egymást, versenyeztünk, de most már mi is nyugodtabban lehetünk. Nohát csak egyéni tünet ez, gondoltam, aimikor D. Sándoréktól elköszöntem, Nem is gondoltam erre az esetre, amikor az ünnep szombatján benyitottam barátomhoz, aki az egyetemről tért vissza a földhöz. Úgy képzeltem, újra kis társaságot találok ott vacsora után, hisz régi szokás az, hogy szomszédolással várják az emberek az éjféli misét. Egyedül találtam barátomat s az ölelkezés után közös ismerőseinkre terelődött a szó, azokra akik elmaradhatatlan tervezgetői voltak az egykori estéknek. — Mi van Cs. Ödönnel, a gépészmérnökkel akinek olyan nagy tervei voltak a gyógynövényekkel ? — Bekerült az Istvántelki műhelybe és Pestre költözött. Talán most karácsonyra hazajön, beszélhetsz vele. — Hát Károly szerződtetett dinnyéseket jövőre is? — Nem szerződtetett már tavaly sem. Megtanulta a hevesiektől és tavaly már maga ültetett. De nem vált be seholsem a dinnyészkedés és jövőre már nem is ültetnek. — Hát mi történt itten? Talán elfáradtatok? — Az emberek elmennek a földtől, szinte csak az marad, aki kénytelen vele. — Te talán kénytelen vagy vele? — Én is megpróbáltam, hogy bejussak valahová. Jelentkeztem is az egyik banknál, hisz tudod, hogy az elméleti közgazdaság mindig kedvenc területem volt. De, amikor az igazgató kezet fogott velem, szinte belereszketett. Éreztem, amint kidolgozott tenyeremben hideglelősen reszkettek ujjai. Barátom, fél esztendeig nem volna szabad dolgoznom, hogy a kezeim valahogyan újra megfinomodjanak. De mi lenne addig a gazdasággal? — Hát szóval Te is mennél, csak a kérgek nem eresztenek a tenyereden?
