Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

A magyar ellnetmondások világa - 8 Kelet és Nyugat választóján

53 jeseň a városhoz idomul Nyugaton. Egyedül az agrártermelés munkaformája jelenti a falusias, jobbanmondva vidékies jelleget. Ezután, ha a magyar saját nemzete életére szegzi kalandos tekintetét, akkor azt látja, hogy városaink — habár vannak közöttük kétezer évesek és ezerkilencszáz évesek is — csak tegnap keletkeztek s mivel rengeteg nem magyar elem szívódott fel beléjük, nem tartja azokat magyaroknak vagy annyira magyaroknak, mint a vidéket, a falut. Az a veszteség, ami a város esetében nemzetiségi szempontból mutatkozik, a falu javára fordul és nemzetiségi szempontból értéktöbbletet jelez. De a romantika itt általánosít és a falu javán mutatkozó nemzetiségi értéktöbbletet kiterjeszti egész életünkre. A romantika hevét fokozza aztán az is ebben a tekintetben, hogy jelenleg erősen kiütköznek a polgári létforma válságtünetei. Nincs ugyan ok elfordulásra a polgári létformától, csak kritikai éberségre. De ha a romantikus magyar okot lel a kritikára, az egész létformát tűzre veti. A polgári létforma válsága a Nyugaton a legnagyobb, ott, ahol az élet a városokba szorult majdnem teljesen. A romantikus úgy véli hát: minden joga megvan arra, hogy elforduljon a városos Nyugattól s a falvas vagy falusias Kelet felé tekintsen, melyet még nem ért el a polgári létforma válsága, s így ezt az állapotot a romlatlanság színeiben könnyen fel lehet tüntetni. Ilyenformán, ha a romantikus szemlélet az élet átformálására és alakítására gondol, azt hiszi, hogy Keletről jön majd a fény, mely mindent megtisztít, amit a bűnös Nyugat elrontott. Kétségtelen, átalakulás előtt állunk. Átalakulás előtt minden népnél szinte naponta felvetődik a nemzeti lényeg kérdése. Minden pillanatban felvetődik tehát: mi a francia, mi a német, mi a magyar? Nálunk ez a kérdés oly mértékben általánosult, mint amilyen mértékben általános lett a bizonytalanság jövőnk előtt. A magyar lényegről folytatott vitákban a népi front a keleti jelleget tartja nemzeti karakterünk lényegének, a városias front ezzel szemben Nyugathoz tartozásunkat emeli ki. S most vesd csak ki hálódat a magyar szellemi élet vizeire, húzzál egyet-kettőt s oly testes gondolatokat, oly roppant mennyiségű apró sziporkát és mérges ragadozó ítélkezést húzhatsz keleti, illetőleg nyugati lényegükről, hogy hálód szakadozik a terhek alatt. Egy napilap két számán keresztül — kis halászó hely ez a magyar vizeken — én is meghúztam szellemi életünk háborgó vizét s a következő fogás lett kísérletem eredménye: 1. „Akik a Nyugathoz tartozásunkat hangsúlyozzák, ezt azzal a talán tudatalatti érzéssel teszik, hogy helyet keressenek nekünk az európai népek közösségében, mert még mindig nem vettek be maguk közé. Akik pedig Keletre néznek, mintegy ősi nyakasságból minden jót onnan várnak és a magyarságot mivoltánál fogva lelkileg magasabbrendűnek tartják a nyugati népeknél" (Cikk: Kelet vagy Nyugat címmel.) 2. „Az európai műveltség részesévé vált magyarság faji színe és íze egyetemes világértékké vált Petőfi dalaiban és Arany balladáiban. Náluk az alföldi, vagy ha úgy tetszik, keleti magyarság nyilatkozik meg.' (U. o.) 3. Az illető lap, amelyen ezt a kis szellemi szociográfiát végeztük, ugyanabban a számában egy erdélyi kollégium nagysikerű előadásáról is tudósít, ahol az előadó szellemiségünk két örök arcáról beszélt, keletiről és_a nyugatiról. Közben ilyen megállapításokat tett: „Ady az ősi magyar örökséget hordozza költeményeiben, míg Babits az európai irodalom meghonosításán fáradozik. A magyar városi irodalom úgyszólván reáterpeszkedik a magyar közönségre, míg a keleti ősi népi írók sorsa az üldöztetés."