Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Tájékozódás - 4 Az ösztönösség jegyében

28 embereket is ... A művet a civilizációban a gondolkodás, a mesterség és a kifejezés konvenciói fabrikálják és nem a lélekalja homály dobja fel... Ez történt Szabó Lőrinccel is. írónál, költőnél a korai hajlékonyság és intelligencia rossz jel. A lélek ezen az úton gyorsan, könnyen, fáradtság nélkül szerzi be szerszámait és nem kell a maga műhelyében ügyetlen, kezdő kalapálással vergődnie. így ha még oly fényesen kezeli is eszközeit, örökre lemondott arról, hogy igazán az övéi legyenek." Csodálatos új ars poetica ez- A műalkotást azért hibáztatja a kritikus, mert gondolkodás és mesterségbeli jártasság érvényesül benne! Az író és költő vegye hát tudomásul, hogy a műalkotáshoz csak a lélekalja homály háborgásai szükségesek, az intellektuális elem, a gondolkodás pedig teljesen felesleges, sőt gát és hiba, ha megvannak ezek a képességek. Gát a korai intellektuális és mesterségbeli felkészülés, a korán elsajátított és könnyedén kezelt eszközök, mert ezek úgysem sajátok, annak ellenére, hogy az író már korán elsajátította őket. Fiatal író és költő, figyeld hát a (lélekalii homályt s várd, mit dob az fel, mert művészi és irodalmi érték egyedül csak ez lehet! Egyik írónk jó tulajdonsága az, hogy „olyan mesterkélt és tudákos gátakkal, mint a kompozíció, nem korlátozza magát." Tamási Áronról mondja dicséretképpen ezt a kritikus, holott erre figyelmeztetni kellene, ha fennforognának ezek a fogyatékosságok. Veres Péterről ezt a magyarázatot adja a kritika az érdeklődő hazatérőnek: „Szellemi érdeklődésével mindig csak afelé nyúlt, ami felé természetes éhség hajtotta s így fölösleges műveltségi terhek nem bénítják... Innen van az is, hogy irodalmi ítéletei mögött nem annyira tisztult irodalmi hallás, mint inkább társadalomtudományi segédeszközök működnek és méregetnek." S ezek a segédeszközök, miként az idézet értelméből kitűnik, teljesen feleslegesek, mert kisebbértékűek, mint az irodalmi hallás. így tudtam meg, amikor érdeklődésem Erdélyi Józsefig ért, legnagyobb erényét: „Erdélyiben nincs semmi intellektuális. A lélek még primitív ősi mozdulattal fogja a világot." De ugyanakkor azt hallom egyik fiatal kritikusunktól, hogy Erdélyi tudatosan lett népi költő, tehát úgy, hogy elhatározta: az lesz. Tehát nem úgy, amint a latin mondat írja elő: poeta non fit sed nascitur. Amikor Pestre jött, megvette az összes népköltési gyűjteményeket, amelyeket a Vilmos császár-út antikváriusainál talált. Tehát kitűnik, hogy verseinek tiszta, áttetsző hangja is hosszú gyakorlat, méghozzá tudatos és elszánt gyakorlat eredménye. A kritikát azonban misem gátolja, hogy az antiintellektualizmus példáját lássa benne. Ma vele igazolják az előbbi latin tételt. A genezis ismeretében azonban kitűnik, hogy egyenlő fokon van költői képességeiben a magával hozott költői alkat és az elsajátított költői gyakorlat, mesterségbeli jártasság. Az antiintellektualizmus immár oly általános szellemi életünkben, hogy már nemzeti s faji tulajdonságot is formáltak belőle. Egy-két cédula erre is tud példát. „Úgy, mint nyugaton, tudós spirítuszláng fölött szagtalan gondolatokat párolni sohasem tudtunk." Vagy: „Nagy, elvont, megszerkesztett rendszer nálunk nem található. Ez nem férne össze természetünkkel." A hazatért magyart ez a szellemi állapot vegyes érzelmekkel töltötte el. Először azt vettük ki e megingathatatlan ítéletekből, hogy a magyar szellemi létforma könnyű feladatokat állít elénk. Könnyű lesz a szellemi