Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])
Tájékozódás - 5 A bénító hymenoptera
29 érvényesülés, ez látszott az első pillanatban. Egyszer budapesti barátaim előtt elmeséltem, hogy az egyik folyóiratnak minden kísérő írás nélkül küldtem be egyik tanulmányom s a közlésig idegesen vártam véleményt és bírálatot. Úgy néztek rám, mint más csillagzatról valóra s oktattak, előbb személyi kapcsolatokat kellett volna keresnem a szerkesztőkhöz. Ma már nem a felkészültség és a képesség az, ami érvényesül, hanem az összeköttetések, fejezték be ismerőseim az oktatást. S mindennek magyarázata, hogy a kritika elhagyta őrhelyét, vagy feladatát végtelenül leegyszerűsítette. Csak két mértékkel mér, az intellektualitással és az ösztönösséggel, de mindig úgy ítél, hogy ha elfogadja az ösztönöst, akkor kizárja az intellektualizmust és sok esetben megfordítva is. A hazatérés óta mintha az „ösztönösök" offenzívában volnának szellemi életünkben. S amikor ezt felismertük, felmerült bennünk, hogy immár < egészen felesleges lesz minden tanultság és tapasztalat, amit eddig megszereztünk. Felesleges lesz, hogy húszéves gyakorlattal más világot tanultunk meg. Immár ki kell dobnunk az árbóckosarakból minden ismeretet, amit csak így lehet bevezetni: „eddig azt tapasztaltuk", vagy: „ismereteink azt mondják", vagy: „tapasztalataink arra figyelmeztetnek", „eszünk azt diktálja" stb. A szellemi légtér úgy alakult, hogy csak annak van benne rezgése, amit a lélekalja homályból az ösztönösség dobál fel. Érdekes, ebben az ösztönösséggel telített világban jóösztönünk jött segítségünkre. Súgta s bátorított, fogjunk csak reá mindent, majd vállalja ő a felelősséget helyettünk is s csak bátran hivatkozzunk reá mondván: „azt diktálja az egészséges ösztön", s azután jöhet az észbeli igazság is, érvényesül, csak fogjuk az ösztönre az apaságot. S ha az ösztönt még magyar ösztönnek is nevezzük, akkor győzelemre juttathatunk minden basztard vagy nemzetközi igazságot is. Kutyaharapást a szőrivel, súgta végül testvéri hunyorítással ösztönünk az értelmünknek. 5. A bénító hymenoptera. Sokszor elfogott és elfog még ma is a vágy a nyugati „tudós spirituszlángok" melegénél kifőzött szagtalan gondolatok után. Sokszor éppen arra van a léleknek szüksége, hogy szagtalan gondolatokkal, tehát tiszta táplálékkal etessük. Ebben az ösztönösséggel telített világban is egyszerre vágyódni kezdett a lélek a tiszta és szagtalan igazság után az ösztönösség kérdésében is. Így kényszerültem arra, hogy a forrásokhoz járuljak. A forrásokhoz úgy járultam, hogy egy este leemeltem a polcról Rene Gillouinegy jó preparátumát Henri Bergson filozófiájából. Bergson volt ugyanis az ösztönösség filozófiájának a megteremtője, perdöntő lehet hát, ha figyelembe vesszük az ő spirituszonfőtt okoskodásait. Bergson abból indult ki, hogy értelmünk s egész gondolkodásunk nagyon hozzáidomult az élettelen világ tárgyi merevségéhez s az élet organikus jelenségeit nemigen tudja megismerni. De halljuk csak Gillouint: „Az értelem... a maga erejéből csak vonatkozásokat és formákat alkot, de tárgyait, tartalmát és anyagát csakis a tapasztalásból meríti. Ha pedig az intuíció az értelem egy fajtája, akkor az intuíció tárgyai nem állhatnak egyébből, mint a léleknek minden tárgyilagos kezességet nélkülöző kitalálásaiból. S ha az intuíció ismeretek szerzésére is való, csak olyan
