Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Tájékozódás - 4 Az ösztönösség jegyében

27 maga idejében oly hatalmasan termékenyítette az európai irodalmat, nálunk, a mi szellemi életünkben tudományt és politikát szül, ahelyett, hogy szépirodalmat nemzene, amire képes. Csodálatos színjáték ez! Nagyon elhatalmasodtak a kompenzációs alkatú egyéniségek a mai magyar szellemi életben s mivel elhódították a szépségteremtés módszerét, az ösztönösséget, az intellektuális képességű és műveltségű egyéniségekre szorul a szépség ápolása, holott ezek jó gondolati rendszereket, pontos tudományosságot tudnának elsősorban teremteni. A hazatérés után nem volt megnyugtató és bátorító dolog megismerni ezt a zűrzavart a szerepekben. 4. Az ösztönösség jegyében. Egy időben jobb elfoglaltság híján azzal foglalkoztam, hogy cédulázni kezdtem. Cédulázni az ellentmondások anyagát, azokét az ellentmondásokét, amelyekről az imént beszéltem. Pihentetőül és igazolásul ideíktatok egy-egy cédulát. Az idézett anyagot csak kevéssé fogom vizsgálni, hisz annyira beszédesek az idézetek, hogy feleslegessé teszik a szélesebb magyarázatot. Igaz, hogy nem bátor dolog, de az idézetek forrásait nem fogom megaevezni. Nem azért cselekszem így, hogy nem futná erre a bátorságomDói, hanem azért, hogy így talán az egyoldalúság igazsága könnyebben tanulsággá lehet. Ha ugyanis valamit szembe mondunk, akkor annak hevesen ellenszegülnek s az igazságot elnyomja az akaratos egyéniség, aki mindenáron nem az igazságra, hanem a maga igazolására tör. Az első cédulán a__kritikus Móricz Zsigmondot így magyarázza: „Móricznak a szerencséje az, hogy ösztöneiben és emlékeiben egy olyan magyar világot hozott, ami életgazdagságában még ép volt s a magyarságában még makulátlan. Egy oly matéria volt eleve a kezeügyében, aminek megközelítéséért még küzdenie sem igen kellett, hiszen benne még teljes meleggel lélegzett." Móricz tehát úgy lett író, hogy lett, nem kellett mást tennie csak a zsebébe és az emlékeibe nyúlni és kivenni onnan a ,,Hét krajcárt", a „Sáraranyt" s a többi alkotásait, ösztönösen dolgozott hát s munkájához intellektusának nem volt semmi köze. Eszembe jut egy beszélgetés Móricz Zsigmonddal, amikor hasonló véleményre, mely Osváth társaságában merült fel ellene, azt felelte, „nem voltam én a mezőkön szaladgáló vad tehén, akit csak meg kellett fejni s művek csorogtak ki. belőle." Ám ha alkotása a könnyedség jegyét hordja is magán, mégis végzetes lehet a következő nemzedékre az, ha ebből az életműből csak a könnyebbséget veszi észre s talán éppen azzal, hogy felmentse magát az intellektuális erőfeszítések alól, amely a műalkotásban befektetve, invesztálva van. Általában, mintha a mai magyar fiatalság azért vetné meg az írói szerep intellektuális kötelezettségeit, mert azt gyakorlattal és hosszú készülődéssel lehet elsajátítani. Mintha a tanfolyamokon való átképzés fogalmát vetítenék az irodalomba, s az írói felkészülésre is alkalmaznák. Szabó Lőiiacet például a következőképpen magyarázta nekem a kritika, amikor a hazatérés után elhatároztam, hogy meg kell költészetét ismernem: „A civilizáció nemcsak a hegyoldalakat parkírozza, hanem az