Jócsik Lajos: Hazatérés, Tájékozódás (Pécs. Janus Pannonius Társaság, [1942])

Hazatérés - 3 A nagyság bátorsága

9 3. A nagyság bátorsága. A nagyság érzéséről, vagy a nagyságra való bátorság érzéséről szóltam az imént, mely érzés akk or ébredt bennünk, amikor a hazatérés után először megállottunk a Duna partján. A nagy folyón kívül még más dolgok is ébresztették ezt az érzést. Ébresztették például a merész ívek a pesti hidakon, ébresztette a város terjedelme. Mi ugyanis kisebbségi éveinket kis és középvárosokban morzsoltuk le s csak vendégek voltunk a nagyobb kőzépeurópai vagy nyugati metropolisokban. A nagyság érzését keltette az is, amikor a pesti oldalról a budai oldalra néztünk. Az épületek és a dombok szinte bíztattak és nógattak bennünket a nagyság bátorságára. S amikor átmentünk a budai oldalra és onnan tekintettünk le a városra, a nagyság érzése már szinte a monumentalitás érzésévé növekedett bennünk. Ekkor büszkén és elégtétellel töltött el s ez volt a perdöntő bizonyíték, hogy Budapest végleg Prága fölé került. A Gellért-hegy tetején az volt az első gondolatunk, hogy a Moldvát hányszor lehetne elfektetni a Duna ágyában s a moldvai kicsiny propellerek öccsei lehetnének a mi folyamiáróinknak. Az első benyomások idején még ilyen külső összehasonlításokban gondolkodtunk. Ámbár volt ebben valami tárgyilagosság is, ami túlemelkedett szubjektivitásunkon. Azokban a napokban felvittem egy másnemzetiségü hazatért ismerősömet a Gellért-hegyre, lássa a várost egy szép őszi délután. Hosszan nézte a folyót s a várost, és amikor leereszkedtünk a hegyről, akkor így szólt: „Ti magyarok, miért akartok még mást is, amikor mindenetek van?" A város keltette ezt a benyomást benne. S azóta rájöttem, Budapest éppen azzal teszi a legjobb szolgálatot nekünk, hogy azt a benyomást kelti, ebben az országban minden megvan és szükség semmire sincsen. Az egykori kisebbségiekben a hazatérés után egyszerre csak általánosan mozogni kezdett a nagyság és a nagyság bátorságának az érzése. Csakhamar általános és szociológiailag is mérhető jelenség lett ez. Alkat és szerencse ébresztette a bátorságot a nagyságra a hazatértekben. S mivel az alkatok különbözők s a szerencse nem szegődik egyformán mindenkihez, hát a bátorodás is különböző fokokat ért el a hazatértekben. De, hogy általános érzés volt, azt az is bizonyítja, hogy az egyik napilapban, méghozzá éppen a hazatértek napilapjában vezércikké és jelszóvá is lett ez. Még ma is emlékszem a képre, amellyel a cikk írója a nagyság örömét bizonyította. Az írót fővárosi tartózkodás után rövid időre hazavetette dolga a dombos Felvidék egyik szögletébe. Azzal töltötte otthon napjait, hogy elmerült a polgári élet részleteiben. Csodálta a felmenők apró munkáját és kitartását, a szívós harcot kicsiny eredményekért, a lassú építést, a javak kuporgatását, a krajcárokat forintba gyújtő szorgalmat, a szolid, de megbízható élet kiegyensúlyozottságát. (Közbevetőleg kell emlékezetünkbe idézni, hogy a húszéves kiszolgáltatottság erre az apró munkára szorította és tanította az elszakított magyarságot; lassan egészen megtanultuk volna, mint a német szórványok, az állam nélküli fennmaradás művészetét evvel a gyűjtő, hangyaszorgalmú aprómunkával, hisz a kisebbségi j irodalomban és a sajtóban már írók és szellemi emberek az aprómunka eî- * -L&A. méletét is tanították). A kisebbségi sorból tegnap hazatért író hát csodálta a szőlődombokon a kapavágást kapavágás mellé tevő ősök munkáját. De egyszerre csak a magasban repülőgép berregett el a feje felett. Feliekintett a gépre s a vidéki okos nyugalomban hirtelen nyugtalanságot érzett szívében: maradjon itt s vesszen a részletekbe, vagy repüljön és szálljon fel a nagyobb életbe s rázzon le magáról minden lenyűgöző s marasztaló apró