Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)

lángolás, nem politikai számvetés az, ami az Ungváron járó ember lelkében visszazeng, valahányszor kiejtik a szót: Ruszinszkó! Nem! Éhség, szegénység, nyomorúság, kifosztottság, kiszolgáltatottság, félrevezetettség, megalázás, nyomor, járvány, halál! Ezek a szavak és ezeknek a szavaknak értelme buggyan fel az ember lelkében erre a szóra: Ruszinszkó! Szabadságharc folyik odafönt. Szabadságharc: egy darabka zabkenyérért, egy csép orvosságért! Szabadságharc a csendőr és az ukrán terrorja, a cseh fosztogatás ellen! Ruszinszkó! Szabadságharc a kazár ellen, aki fényes uzhorodi bankokkal elárvereztette a ruszin egyetlen párnáját, egyetlen birkáját. Szabadságharc egyetlen ekéért, amivel meg lehet szántani a karszti földet, szabadságharc egy fél zsák vetőmagért, mert a félretettet magának követelte a gyermekek éhségtől csikorduló gyomra. Vetőmagot, hogy jövőre megint legyen kenyere a szegény ruszinnak, aki most ócska flintákkal verekszik a cseh harckocsik és az ukrán géppisztolyok ellen ... Magyarországért. Azért a Magyarországért, amely ezer éven át kenyeret adott, kenyeret, amelynek íze most is csiklandozza az ínyét. Ruszinszkó! Ilyen vadul, ilyen szenvedélyesen kavarog a kérdés az ungvári levegőben. Mindenki erről beszél, mindenki ezt kérdezi: mi lesz Ruszinszkóval? Mert ha télen lehull a kárpáti hó, amely métervastag takaróval választja el egymástól a házakat és falvakat, ha járhatatlanok lesznek a hegyi ösvények, amelyeken eddig mégiscsak jött egy kevés liszt, egy kevés kenyér, akkor ... akkor, az Isten legyen irgalmas a ruszinoknak. És mi lesz Ungvárral? Ez a gazdaságilag és politikailag túlméretezett város, amely fővárosa volt egy sötét politikai célokra hadszíntérül választott országrésznek, gazdasági központja sokmillió embernek, most hirtelen, máí ól-holnapra elveszti jelentőségét. Halálra van-e ítélve azért, mert elvágták a Kárpátokba eresztett gyökereit, vagy új gyökeret tud ereszteni? Életek, álmok zuhannak a bizonytalanságba. A csehek és ukránok elmenekültek, de itt maradtak a félig élők, a habzó szájúak, a hitehagyottak, a köpönyegforgatók, akiknek két bizonytalan között kellett választaniok: menni vagy maradni. A magyarok nem ismerik őket, — gondolták, — és maradtak. De a kétség, a bizonytalanság, a félelem, az ügyeskedés az arcukra van írva. Verik a mellüket, hogy hűséges magyarok voltak, de az ikes igéket nem tudják ragozni és furcsa idegen szavakat kevernek beszédjükbe. Vájjon bűnösek-e ezek az emberek? Itt húsz esztendőn át a legszörnyűbb emberpiac volt, itt folyt a leggyalázatosabb lélekvásárlás, itt igyekeztek pénzzel vagy börtönnel minden gerincet összetörni, minden igaz szót elnémítani, minden akaratot megsemmisíteni. Milyen riadt szemekkel hadarják most ezek az emberek: „Oh, hogy vártuk már önöket! Cseh iskolába kényszerítettek, de csak magyarul olvastam mindig! Ügy szeretem a magyarokat! Milyen szépek a katonáik! Ruszinszkó felett néha piroslik az ég. Kazal ég-e, vagy egész falu, ki a megmondhatója? Harcokról érkeznek hírek odaátról. Harcokról, amelyeket tegnap még itt vívtak az ungvári határban. Menekültek jönnek és bor- 181 —