Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)

legutóbb két repülőgépet és sokmillió koronát adtak a cseh hadsereg céljaira. Most itt lézengenek az emberek között. Bámulják a magyar katonákat és mohón esnek a frissen kiragasztott hirdetményeknek. Mindent elolvasnak, mindenről tudni akarnak. És minden bizonnyal tudnak is mindent. Máris megkísérlik lefektetni a láthatatlan kábeleket, amelyekkel behálózzák a világot. Megszólítják a tiszteket és magyaráznak, vagy kérdezősködnek, de szemükben bizonytalanság ül, rosszul megjátszott örömmel fogadják az új hazát, hatezer esztendő annyi hazája után. Tudnak magyarul, de tudnak csehül meg tótul is. Ök ültek a hivatalokban a „csehszlovákok" mellett, ők kezelték a pénzt és az ő kezükben volt a kereskedelem. Most úgy érzik, hogy új és számukra kevésbé kedvező világ következik. Tudják, hogy a meggyilkolt Egán Ede szelleme feléledt az új magyar nemzedékben. Tudják, hogy a „demokrácia" véget ért a beregi határban, az a demokrácia, amely itt kizárólag őket szolgálta és amelynek minden előnyét olyan ügyesen, kazár módra ki tudták aknázni. Tudják, hogy most a rend, a fegyelem, az igazság ideje következik, más törvények is lesznek, mint azok, amelyeket a kazár maga hozott fel a saját számára. Ezért támogatták a cseh hadsereget, ezért adták csendőrkézre a bujdosó felkelőket, ezért habzott a szájuk még tegnap a gyűlölettől, ha Magyarországról beszéltek. De a kazár bölcs és most itt sétál az utcán, hernyókalapban, kaftánban, a mellén tányérnyi kokárdával. Vájjon liberálisok maradtak volna-e azok, akik röviddel ezelőtt a magyar fővárosban védték a zsidóságot, ha most itt a beregszászi utcán szembenézhetnének a kazárral, akiből lesz a zsidó? De ki törődik itt most a kazárral? Néhány elkeseredett, ittas suhanc elkap közülük egyet-kettőt a mellékutcákban, de a kiáltozásra feltűnik a rendőr sisakja, vagy a csendőr kakastol] a és helyreáll a rend. És ki törődik velük a vendéglőben, ahol testvéri egyetértésben mulatnak tisztek, polgárok, közemberek. A kazárok pedig a sarokba húzódva nézik az új világ örömét. Lassan hull le az alkonyat Beregszászra. Kigyúlnak a lámpák és rőt fényt vetnek az utcákra. Mint illatos szőnyeg, még ott hever a sok virág. És kigyúlnak az ablakok is. Minden ablakban gyertya ég Horthy Miklós képe mellett és lobogó lángok lágyan világítják meg a nemzetiszínű zászlókat és szalagokat. A szeretet és békesség, a testvériség és hazatérés nagy ünnepe ömlik széjjel a városon, s a házak kivilágított ablakokkal, mint megannyi arany szemmel bámulnak bele az éjszakába. Az első békés, nyugodt, biztos éjszakába, amelynek álma felett magyar honvédek állnak őrt. * Lassan haladunk előre a katonákkal tömött országúton. A hatalmas autóbusz minduntalan megáll. Harckocsiosztagok, vonatosztagok, gyalogos zászlóaljak menetelnek Munkács felé. Hangos tülköléssel vezérkari tisztekkel megrakott autó követel helyet. Zúgva suhan el mellettünk a parlamentér kocsija. A szélben csattog a nagy fehér zászló. Néhányszáz méterrel a híres Veres-csárdán túl egy árokbafordult kis Fiat-kocsira bukkanunk. A harc- 176 —