Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Beregszász, Munkács,Ungvár (Zathureczky Gyula)

hogy legyen mît adni a magyar katonáknak. Nincsen csirke és malac, nincsen tojás és nincsen bor. A csehek mindent elvittek. Golyószóróval lőtték le a legelőn a tehenet, hogy legyen mit enniök. És Királyhelmec népe csak hajnalban tudta meg, hogy ütött a szabadulás órája. Akkor tudta meg, hogy visszatérnek, amikor a cseh tüzértisztek maguk fogatolták az ágyúk elé a lovakat, mert a legénység már az éjszaka megszökött. Akkor elővették a ládák mélyén rejtegetett zászlókat és szalagokat, a hűvösen tartott virágot, a félszerben rejtegetett diadalkaput és serény, boldog kezekkel öltöztették ünnepi díszbe a falut, a mai legnagyobb ünnep napjára. * Lágyan simul a Tokajjal vetekedő híres szőlőhegy lábához az ősi város: Beregszász. Idegen vagyok ott, de a boldogság lázas és lüktető óráiban úgy érzem, mintha örökké itt éltem volna, testvéreim volnának az emberek, a házak, a fák, a kövek és az én életem volna ez az egész zajongó, éljenző, mámoros élet, amely itt gyöngyözik körülöttem, virágosán, zászlósán, ujjongva, pirosan-fehéren-zölden. .. magyarul. Az emberek arcáról húsz esztendő barázdáit mosta le az öröm könnye. Magyar honvédek menetelnek az Andrássy-úton — tegnap még Hlavný ulicának hívták. Nem kell már csehül beszélni a Bortöltő, Gombkötő, Sipos, meg Seress-gyerekeknek. A híres beregi hímzéssel díszíthetik ismét ruháikat a leánykák és asszonyok és dalolhatják ismét a régi beregi dalokat, amelyeket még ázsiai nomád pásztortüzek mellett énekeltek az őseik. Szabad megint magyarnak lenni! Szabad ismét élni a vüág talán legszínesebb, legigazabb és legszélesebb skálájú életét! Már kora reggel sűrűsödni kezd a tömeg a Főtéren, ünnepi ruhás férfiak, magyaros díszbe öltözött leányok és menyecskék. Nemzetőrök tartják fenn a rendet és igazgatják a tömeget. A tér közepét szabadon hagyják a csapatok számára. Az elővéd már beérkezett a városba a Bulcsú községnél kezdődő sűrű emberfal között. A főcsapat pontosan 11 órakor indult el az asztélyi rétről. A beregszászi öreg, gótikus templomban délre kondultak a harangok, amikor végetért a csapatok bevonulása. A felszabadult magyarok a Kossuth Lajos-téren feledhetetlenül szép ünnepséggel fogadták a szabadságot hozó honvédeket. Ortutay Jenő, a Nemzeti Tanács elnöke, üdvözölte elsőnek a magyar honvédséget, azután Pásztor Ferenc református lelkész és Rékai Jenő a rokkantak nevében átnyújtotta a bevonuló csapatok parancsnokának a volt n. honvéd gyalogezred zászlaját, amelyet húsz éven át rejtegettek Beregszászon, várva a percet, amikor ismét kibonthatják a csatákban tépett lobogót. Szónokok következtek egymásután és órákon át zúgott az éljen. Elindultam kissé körülnézni a városban. Enyhe hajlású domblábakon vezetnek a zegzugos beregszászi utcák. Régi, avitt házak beszélnek a múltról és modern vasbeton épületek hirdetik, hogy itt húsz éven keresztül a prágai ízlés uralkodott. Emberek szólítanak meg és kérdezősködnek, ismerem-e az atyafiúkat, aki itt, vagy amott él a volt trianoni határon túl. Csodálkozva csóválják a fejüket, hogy nem tudok - 174 —