Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Léva, Losonc - A magyar zászló és magyar kenyér bevonul Párkányba

A főtér felé vezető úton bokáig virágban gázolnak a táncoló paripák. A diadalkapunál egy kipirult arcú magyar lány elkapja az első katonát, megcsókolja és könnyezve, kacagva mondja: — Ezt nem kell meggyónni! Ezt látta az Úristen! Féltizenkettő elmúlt már, amikor beérkezett a főtérre József királyi herceg és vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, az átkelő csapatok parancsnoka. Ismét permetezni, zuhogni kezd az őszi rózsák fehér virágesője. Megint harsog a kiáltás: Éljen Horthy! Éljen József apánk! Délre az elővédcsapat már ott áll Párkány főterén. Szemközt a királyi herceggel felsorakoznak a lovas zászlótartók, a kenyeret hozó katonák, s akkor egyszerre földig hajolnak a zászlók. A felszabadult Párkány népének szívéből az égre zokog az imádság: Isten áldd meg a magyart! Magyar ruhában, Bocskay sapkában egy kislány áll a királyi herceg elé és megkoszorúzza a magyar lobogót. Aztán a beszédek következnek s közben Imrédy Béla, Kánya, Hitler és Mussolini nevét harsogják a szavaló kórusok, majd pedig József királyi herceg lép a díszemelvényre: — Szeretett magyar testvéreim! — mondja meghatottságtól fojtott, fátyolos hangon. — Életem legboldogabb napja a mai, amidőn átléphettem a párkányi hídon és láttam Trianon várát meginogni. E vár alapjait a magyar kitartás és akarás rendítették meg és e vár, tudom, össze fog omlani teljesen! Nagy Vilmos altábornagy beszél még és fél három van, amikor ismét felzendül a párkányiak könnyes, boldog Himnusza. Még nincs vége az ünnepségnek, de a párkányi postán már működik a táviró és bélyegzik a rengeteg levelező lapot. Kint az utcán húzzák a telefonvezetéket és a sarkon már ott áll, mmt a magyar polgári biztonság eleven szobra, a kakastollas csendőr. Aztán az utolsó honvédcsapat után bevonul Párkányba a holnap Magyarországa. Reng a föld, amint jönnek a MOVE-lövészek, kacagó, pattogó muzsikaszóval a leventék és árvalányhajas cserkész gyerekek. Ők már az elveszett jókedvet, a legényes, bátor önbizalmat, a nevető cserkészmókát hozzák erre a földre, ahol órákkal ezelőtt még a cseh terroristák puskája dörgött. Mert a Duna partján hetek óta Áthallik a Nem! Nem! Soha! — éneklik az árvalányhajas cserkészek. Hátul pöttömnyi farkaskölyök megy, fényes az arca, nevet a szája, de ebben a gyermekszemben is ott ég ^ könny. Olyan nagy, akár egy mogyorószem. És ez a fényes gyémánt egy pillanat múlva legördül a földre, összeolvad egy öreg frontharcos párkányi magyar könnyével, aki most olvassa a frissen ragasztott plakátot. Olvassa, hogy az álom valóság lett! Hiszen maga a szabadító Kormányzó üzeni: — Magyarok! Ismét szabadok vagytok, a gyötrelmek és megpróbáltatások ideje lejárt. - 146 —