Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Léva, Losonc - Léva felé

LÉVA FELÉ Megyünk előre, Léva felé. Falvak, drága szép magyar falvak következnek sorra. Lehet, hogy egy-egy város szebb, hatalmasabb ünnepségeket tud rendezni, de lelkesebbet soha, mint ezek az apró községek. Bénybe már tegnap bevonult az első honvéd-járőr, de az 1200-as években épült gyönyörű Árpád-kori templom előtt még most is térdig gázolunk a sok fehér virágban. Egész éjjel szólt a banda, húzta a cigány, sütött-főzött az asszonynép. Foszlós kalácsot és sült libacombot evett itt Horthy Miklós urunk utolsó közvitéze is. Ide, ezekbe a csodálatos magyar falvakba el kellene jönnie most mindenkinek, hogy lássa, milyen roppant erő a magyar parasztság. Ennek nem tudták átmázolni a cégtábláit. Nem tudták idegenre festeni a barna föld magyar barázdáit. Nem tudták lehúzni róla gyönyörűséges viseletét. Húszéves cseh uralom után ennek a falunak és népnek nem kellett ismét magyarrá alakulnia. Magyar volt és magyar maradt olyan szűzen és tisztán, mintha mindvégig ott élt volna lent az Alföldön, valahol Csongrád tájékán. A főtéren már indulásra készen állanak a huszárok, tüzérek és a gyalogosok. Abban a pillanatban, hogy megszólal a sajtó-hadiszállás autóival együtt érkezett hangszórós kocsi megafonján egy jó magyar nóta, olyan bál kerekedik itt az Isten szabad ege alatt, amilyent aligha látott földi ember fia. Felvirágozott nemzetiszínű pántlikás honvéd fiúk ropják a csárdást a nagyszerű bényi lányokkal, akik bizony nem sajnálnak olykor-olykor egy-egy csókot sem Horthy Miklós katonáitól. A tomboló, döngő csárdás forgatagán kívül állanak az öregek. Nézik a fiatalokat, nézik a katonákat, ákik legényes jókedvvel a csízmájuk szárán verik ki a nóta ütemét. Soha ilyen bált! Mert a nézők szeméből hull, egyre hull az öröm fényes könnye. Oldalt egy megtermett bényi magyar áll. A hangja már rekedt, de szüntelen azt hörgi, ordítja, valami nem is emberi hangon. — Magyarok vagyunk! Megint magyarok! Ez az ember, mikor Bény községbe megérkezett az első cseh járőr, kerek húsz évvel ezelőtt megfogadta, hogy nem iszik egy csepp bort sem, amíg tart a cseh uralom. Most aztán, húsz év mulasztását pótolta egyetlen éjszakán ... S míg tart a tánc, itt a falu kocsmája előtt arról beszélnek az emberek, hogy éjszaka a honvédek elfogtak egy cseh legionistát. A színmagyar községben harmincnégy légionáriust telepítettek le Benesék. Ezek közül csak ez az egy maradt itt. Tegnap még azt mondta: — Jó leszek én magyarnak is, majd meglátjátok. Ma éjszaka pedig géppuskát meg két láda töltényt találtak elrejtve a háza padlásán. Őkelmével nem sokat törődnek már a bényiek. Most ezt a honvédsereget ölelik körül, valami leírhatatlan forró szeretettel. A lányok felülnek az ágyúkra, a menyecskék főzni segítenek a gulyáságyúk szakácsainak, a honvédek pedig magyar dalokra, katonanótákra tanítják a bényi fiatalokat. - 147 —